győzelem;női kézilabda Bajnokok Ligája;Győri Audi ETO KC;Esbjerg;

2017-03-06 06:57:00

Dániában gázolt, de nem bánja a Győri Audi

Kiütéses győzelmet aratott és a csoportelsőséget is megszerezte a Győri Audi ETO KC a női Bajnokok Ligája középdöntőjében a sereghajtó Esbjerg ellen. Ambros Martin együttese hazai pályán 33-22-re bizonyult jobbnak dán riválisánál és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül az első helyen jutott tovább.

A találkozó eleje szorosan alakult, 4-4-ig jól tartották magukat a tartalékos csapattal Magyarországra érkezett vendégek. Ezután viszont hét percig nem szereztek gólt, a győriek elhúztak, és már az első félidőt megnyugtató előnnyel zárták (17-11). A második játékrészben is fölényben játszottak a győriek, akiknek a győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben. A záró fordulóban a magyar együttes tétnélküli találkozón lép pályára a norvég Larvik vendégeként, mert mindenképpen az első helyen jut be a nyolcaddöntőbe.

Szenvednie kellett az egy pontért a másik magyar BL-résztvevőnek, az FTC-Rail Cargo csapatának. A fővárosiak hiába vezettek a 25. percben 11-7-re a német Thüringer HC vendégeként, a második 30 percben komoly hullámvölgybe kerültek - többek között egymásután öt hétméterest is elrontottak - öt perccel a vége előtt már négy góllal a németek vezettek (28-24). A ferencvárosiak azonban nem adták fel, és a hajrában két értékesített büntetővel döntetlenre mentették a találkozót (29-29). Mivel a közvetlen vetélytárs Vardar kikapott Metzben, a magyarok pontelőnnyel várják az első helyről a befejező kört.