Rémisztő: évente 200 ezer magyar nőt bántalmaznak

Amikor a védőnő, a pedagógus, a szomszéd felfedi a családon belüli erőszakot, szinte azonnal segítséget kap a bántalmazott nő, de ha már bekerült az ellátórendszerbe, csak egy sorszám lesz belőle. Így fogalmazták meg a Magyar Vöröskereszt Abigél ház programja nőnapi értékelő konferenciájának szakértő és önkéntes résztvevői, min kellene sürgősen változtatni a szociális ellátórendszerben, hogy sikeresebbek legyenek a mentőakciók.

Évente 200 ezer 15 évesnél idősebb magyar nő válik testi, szexuális vagy lelki bántalmazás áldozatává Magyarországon. Sokszor csak szakember ismeri fel a bajt, ha „csak” a folyamatos lelki terror miatt szenved az anya – és emiatt a gyermekei is – nem egyszer még ma is úgy kér segítséget, hogy nem tudja, valóban bántalmazásnak számít-e, amit vele tesz a párja? A Magyar Vöröskereszt tegnap kerekasztal beszélgetést szervezett, hogy felhívja a figyelmet a bántalmazott nők érdekérvényesítésének nehézségeire.

A tavaly januárban indult Abigél ház program arra épít, hogy az önkéntes segítők, elsősorban a nők iránt nagyobb bizalmat éreznek a bajban lévő asszonyok, mint ha azonnal hivatali környezetben, az állami szociális ellátórendszer valamelyik tagjának kellene elmondaniuk, mi történik velük és gyermekeikkel. Eddig 100 önkéntest toboroztak, akik nem szakértőként, "csak" megértő emberként fogadják a nőket, s most újabb toborzást kezd a nemzetközi szervezet, hogy tágíthassák a kört.

„Kiszaladt a feszültség a testemből” – így fogalmazott a programba bekapcsolódott egyik áldozat, amikor sok beszélgetés és önkéntesekkel való találkozó után eljutott oda, hogy szakítani mert az őt rendszeresen bántalmazó párjával. A figyelemfelhívó kerekasztal hozzászólói szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy az érintetteket és az egész magyar társadalmat meggyőzzék két dologról. Először is, hogy nem tabutéma a nők bántalmazása, hanem beszédtémává kell tenni, hogy javítani lehessen a jelenlegi helyzeten. Másrészt nem elég beszélni a kérdésről, hanem cselekedni kell, nagy türelemmel elfogadni, hogy van, aki néhány hónap alatt képes túllépni az évekig, akár évtizedekig tartó sérelmeken, másoknak évek kellenek ehhez, de akkor sem szabad abbahagyni a szép lassan gyarapodó bizalom alapját jelentő beszélgetéseket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai például középiskolákba járnak felvilágosítást tartani, hogy a fiatalok megtanulhassák, hová fordulhatnak, ha nőket ért erőszakkal találkoznak. Többen felhívták azonban a figyelmet, hogy a jelzőrendszer, amelynek feladata lenne a bajban lévő nőkre és gyermekekre felhívni a hivatalok figyelmét, vidéken nehezen működik, hiszen ott a bejelentőnek másnap is a feljelentett férj szemébe kell nézni, s ezt sokszor nem vállalják a család környezetében dolgozók vagy élők. Sokan kiemelték azt is, hogy a hivatalok lassúsága miatt az anyaotthonokba menekült nők gyakran visszamennek elviselhetetlennek hitt párjukhoz, mert a bizonytalanságnál még a megszokott biztos rosszat is jobbnak tartják. Ilyenkor a szociális munkások tehetetlenül állnak és azt kérdezik: Miért is dolgoztam hónapokon át? Az ilyen buktatók ellenére is egybehangzóan azt állították, meg kell mutatni a kiutat a bajban lévőknek.

Hiányosak az adatok

Magyarországon nincs részletes statisztika az idős nőket családon beül ért fizikai vagy lelki bántalmazás kiterjedtségéről, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) tett kísérletet 2015-ben arra, hogy a 15 és 74 év közötti korosztályban próbáljon adatokhoz jutni. Wirth Judit és Winkler Zsuzsanna A nők elleni erőszak az adatok tükrében című összesítésében azonban az olvasható: „kizárólag reprezentatív felmérések tudnának pontos képet adni arról, hogy mi folyik az országban. Ilyen Magyarországon 1998 óta nem készült, a magyar kormányok azóta sosem voltak kíváncsiak a jelenség mértékére”. A kutatók álláspontja szerint azonban legalább 760 ezer olyan nő él Magyarországon, akit valaha az életében családon belül bántalmaztak. A KSH 2016-os adatai szerint 15-75 év között 3 millió 981 ezer 549 nő él Magyarországon, ha tehát elfogadjuk a szakértők véleményét, akkor a felnőtt női lakosság majdnem 20 százaléka.

Amikor a szakemberek pontosabb adatokat próbálnak szerezni, kénytelenek visszanyúlni ahhoz a reprezentatív felméréshez, amit 2014-ben az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) készített a nők elleni erőszak elterjedtségéről az unió országaiban, köztük Magyarországon is. Ez alapján a fent említett 20 százaléknál is nagyobb a bántalmazott nők aránya, a magyar adat 28 százalékos, de ezzel is jóval alatta maradtunk az uniós átlagnak, ami egészen rémísztő képet fest a családon belüli erőszak mértékéről. Az uniós átlag 33 százalék, de például a nyílt terepen oly mértéktartó dánok több mint fele veri vagy szidalmazza otthon valamelyik női családtagját. A „legrendesebbek” a lengyelek a maguk 19 százalékával.