pályázat;Tesco;civil szervezetek;

2017-03-10 06:19:00

Palackhomokozótól ételosztásig

A nemzetközi áruházlánc az ország 63 körzetében mozgósítja a civil szervezeteket az idén már másodszor kiírt pályázatával. Nemcsak pénzt akarnak adni a programokra, a Tesco fő célja, hogy minél több embert mozgósítsanak a tervek megvalósítása érdekében.

A dunaújvárosi Dózsa iskola udvarának egy része elhanyagolt volt, de pénz nem jutott a felújítására. A támogatási lehetőségeket folyton kereső pedagógusok fedezték fel tavaly a Tesco nyílt pályázatát, amelyben épp az ő Dózsás Alapítványukhoz hasonló kis civil szervezetek programjaihoz kínáltak támogatást. Egy különleges homokozó tervével és a környezetük mozgósításával lettek tavaly a pályázat nyertesei térségükben. Egy másik – hulladékok feldolgozásával foglalkozó - egyesülettel fogtak össze, a tanulóik PET palackokat gyűjtöttek, hogy kialakíthassák a kerámiagyönggyel bevont összeragasztott plasztik flakonokból a négy szirmú homokozót. Az iskola tanárai azt tartják a legnagyobb eredménynek, hogy az eddig minden közös akciótól távol maradó melós papákat is sikerült bekapcsolni tervük megvalósításába.

Szintén tavalyi nyertes a Budapest Bike Maffia csapata. Ők majdnem 90 ezer szavazatot kaptak akciójukkal, amelynek keretében 35 iskolában gyűjtik Budapesten és 5 vidéki városban az iskolások nélkülözhető szendvicseit, hogy azokat rászorulóknak vihessék el. Munkájukat kerékpárral kezdték, de ma már autóvásárláson gondolkodnak, mert 70 étterem jelentkezett a csapatnál, hogy szeretné átadni a nagyobb rendezvények után megmaradt ételeket, ami akár napi 4-500 adag kiszállítását jelentené. A civil szervezet vezetője szerint ismertségüket és népszerűségüket segítette a Tesco pályázat sikere.

A nemzetközi üzletlánc az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatot először 2016-ban hirdette meg Közép-Európa országaiban. Olyan programokkal nevezhetnek a civil szervezetek, amelyek a helyi közösségek mindennapjait javítják azokon a településeken, ahol az áruházlánc vásárlói és dolgozói is élnek. Tavaly a vásárlók 2,7 millió szavazatot adtak le, a nyertesek szerint javult a megítélésük a helyi társadalomban, és több önkéntest tudnak alkalmazni azóta.

Az idei pályázati körben is túljutottak az első fordulón, amikor a program külső szakmai partnere, a Magyar Adományozói Fórum által felkért szakértők értékelték a beadott terveket. Meghatározó szempont volt, hogy mennyire biztosan megvalósítható, hosszabb távon fenntartható az ötlet, amihez támogatást kérnek a szervezetek, és az is kiemelt kérdés a bírálatnál, hogy a projekt mennyire vonja be a közösség tagjait a megvalósításba.

A szakértők által kiválasztott tervekről szerdától április 4-ig szavazhatnak 63 térség Tesco áruházainak vásárlói, akik minden alkalommal egy zsetont kapnak a pénztárnál, amit aztán gyűjtődobozokba dobhatnak be. Ebben az esztendőben a gyermekek oktatását, képesség fejlesztését támogató programokkal, egészséges életmódra ösztönző ötletekkel, és környezetvédő és -szépítő kategóriában adhatták be programjaikat a civil szervezetek.