BKV;szakszervezet;bértárgyalás;

2017-03-10 13:32:00

Tárgyalás volt, bérajánlat nincs a BKV-nál

Ha a mostani ütemben távoznak a sofőrök a főváros közlekedési cégétől, akkor nem kizárt, hogy a BKV vezetése külföldi sofőröket toboroz – közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója a helyi szakszervezetekkel folytatott péntek délelőtti megbeszélésen. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke kategorikusan elutasította a lehetőséget, hogy román vagy ukrán buszvezetőket vegyenek fel a magyar sofőrök mellé, mert Nemes Gábor szerint nem ez a megoldás a mostani bérfeszültség feloldására, mindenképpen béremelésre van szükség, hogy a munkaerőhiány miatt ne omoljon össze Budapest közlekedése.

Ugyanakkor még mindig csak további türelmet kért Bolla Tibor, amikor hivatali ideje alatt először megjelent a BKV úgynevezett állandó bizottságának ülésén, ahol valamennyi, 10 százaléknál nagyobb szervezettséggel rendelkező szakszervezet helyi elnökével tárgyal a vezetőség. Hiába várták tehát az érdekvédők, hogy végre érdemben is tudnak egyeztetni a hónapokkal ezelőtt benyújtott béremelési kérésükről, a BKV vezetője még most is csak annyit közölt, hogy az elvárt idei 15+5 százalékos átlagos emelés fedezete nincs meg a vállalat kasszájában. Van valamennyi pénz, de nincs meg a teljes összeg, ezért folytatják a tárgyalásokat a fővárosi önkormányzattal, hogy ki tudja-e egészíteni a keretet, s amíg nincs végleges válasz, addig inkább nem borzolnák a sofőrök, forgalomirányítók és a többi munkavállaló kedélyét, mert a lehetőségek ma még nagyon messze állnak az elvárásoktól.

A megbeszélésen elejtett mondatokból kiderült, hogy a cég vezetése is több, talán hároméves, de differenciált keresetjavulást kínáló béremelési csomagban gondolkodik. A kérdésre, hogy ebbe belemennének-e a szakszervezetek, az érdekvédők válasza az volt, hogy ehhez ismerniük kellene az ajánlat részleteit. Érdemi előrelépést március végéig ígért a BKV elnök-vezérigazgatója.

Az EKSZ elnöke arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a pénteki tárgyalástól függetlenül a hét elején megfogalmazott egyhetes ultimátumuk érvényben marad, vagyis a jövő hét közepéig várnak, utána megkezdik forgalomlassító akcióikat. Nemes Gábor tegnapi lapszámunkban példaként említette a jegyvásárlásokat gyakorlatilag leállító, korábban már kipróbált módszert, vagy a minden szabályt szigorúan betartó lehetőséget, aminek következtében autóbuszok tömegei maradhatnak a garázsokban. A megbeszélés után ehhez hozzátette, hogy egyéb módszerekben is gondolkodnak.