Botka László;Molnár Gyula;

2017-03-13 22:31:00

Molnár Gyula: Orbán csak a félelemkeltéssel foglalkozik

A szélsőjobboldali populizmussal és erős vezetőikkel szemben a baloldalnak is erős vezetőt kell állítania - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn Berlinben, ahol részt vett a Progresszív Szövetség (PA) nevű baloldali világszervezet konferenciáján.

Az ellenzéki párt elnöke a több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség kétnapos tanácskozásáról elmondta: fontos tanulság, hogy a baloldalon hiány mutatkozik erős vezető személyiségekből, és ugyan "hagyományosan nem így működtek a szociáldemokrata pártok, most mégis azt kell mondani, hogy erős vezetőre van szükség". Ezt mutatja a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, Martin Schulz példája is, hiszen megjelenésével gyorsan és nagymértékben emelkedett pártja választói támogatottsága. 

"Reményeink szerint erről szól majd Botka László miniszterelnök-jelöltsége is" - mondta az MSZP elnöke. Egy "erős vezetővel és világos, egyértelmű üzenetekkel az embereket vissza lehet fordítani" - húzta alá. Nemzetközi összefogásra is szükség van, mert fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az emberi jogokat, a demokráciát és sajtószabadságot nagyon fontosnak gondoló Európai Néppárt miként hagyhatja, hogy a nevében Magyarországon Orbán Viktor kormányozzon, aki "csak a félelemkeltéssel foglalkozik, és nem a valódi problémák megoldásával" - tette hozzá Molnár Gyula.

Az MSZP elnökét a kelet-közép-európai térség egyedüli képviselőjeként választották be a PA vezetőségébe. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szervezet célja egy nemzetközi baloldali együttműködés kialakítása, amely "alternatívát kínál a jól láthatóan előretörő szélsőjobboldali populizmussal szemben", megválasztása a szervezet vezetőségének tagjai közé pedig annak is szól, hogy "nálunk kormányoz a szélsőjobboldali populizmus egyik legmarkánsabb alakja". 

Magyarország gyakran "lemarad" a történelem fontos fejleményeiről, most viszont előbb kopogtatott be az ország ajtaján egy meghatározó trend, mint máshol, és így Magyarország "hat évvel megelőzte a Brexitet és Trumpot", amikor Orbán Viktor megszerezte a kétharmados parlamenti többséget.

Molnár Gyula szerint Orbán Viktor politikája a félelemkeltés a menekültekkel szemben, a félelem az elszegényedéstől, a munkahely elvesztésétől, és "néha már az Európai Uniótól is", arra viszont nincs válasza, hogy miként csökkenhet a szegénység és hogyan lesz jobb egészségügy és oktatás.

Hozzáfűzte: a baloldali pártok új világszervezetének berlini tanácskozásán azt is elmondta, hogy olyan országból érkezett, ahol a szocializmus kifejezés "szitokszó". Ez a kifejezés a magát szociáldemokrata pártként felfogó MSZP nevében is szerepel, ezért "örülök, hogy mostantól kezdve otthon mindig használhatom a progresszív kifejezést, amely mindent tartalmaz, amit a szociáldemokráciáról gondolunk" - mondta az MSZP elnöke.

A PA-t 2013-ban alapították Lipcsében, az SPD alapításának 150. évfordulója alkalmából. A szövetség programjának összeállításáról szóló kétnapos berlini kongresszuson részt vett mások mellett Stefan Löfven svéd és Antonio Costa portugál kormányfő, és számos baloldali pártvezető. Molnár Gyula a szerveződés és a Szocialista Internacionálé (SZI) viszonyáról elmondta, hogy az SZI nem úgy vagy nem azokkal az alapcélokkal foglalkozik, amelyekkel a PA-ban együttműködő pártok, de sok résztvevő, köztük az MSZP megtartja tagságát az SZI-ben is.