kilakoltatás;Újpest;AVM;

2017-03-15 13:36:00

Nincs kegyelem - Csontrepesztő kilakoltatás Újpesten

Nem kegyelmezett az önkormányzat: rendőrökkel lakoltattak ki egy asszonyt Újpesten, annak ellenére, hogy háromhavi lakbérhátralékának teljes összegét az utolsó pillanatban sikerült összegyűjtenie. A kilakoltatást A Város Mindenkié aktivistái élőlánccal próbálták megakadályozni, a rendőrök velük sem bántak kesztyűs kézzel, az egyik aktivistát kórházba kellett szállítani.

Böbe 18 éve újpesti lakos, most mégis a fővárostól 190 kilométerre élő rokonaihoz kell majd költöznie, kedden ugyanis kilakoltatták abból a szociális bérlakásból, amit 2015 vége óta bérelt. Háromhavi lakbérrel tartozott az önkormányzatnak, egy súlyos csonttörés következtében ugyanis elvesztette a munkáját, hónapokig nem tudott dolgozni. Többször kereste az önkormányzatot annak érdekében, hogy méltányosan járjanak el helyzetében, mindhiába, a kilakoltatást nem sikerült elkerülni.

A rossz állapotú, penészes lakást egyébként azzal a feltétellel adták neki bérbe, hogy fel kell újítania. Amíg volt munkája, mintegy félmillió forintot költött a lakásra, a kilakoltatással így ezt az összeget is elveszítette. Időközben - adományoknak köszönhetően - hátralékának nagy részét sikerült rendeznie. A hajléktalan emberek, illetve a lakhatási gondokkal küzdők jogaiért kiálló A Város Mindenkié (AVM) csoport nyílt levélben fordult a kerület fideszes polgármesteréhez, Wintermantel Zsolthoz, kérve, hogy az önkormányzat álljon el kilakoltatástól, és keressen mindkét fél számára megnyugtató megoldást.

Az önkormányzat a kilakoltatás előtt egy nappal közölte: a kilakoltatás mindenképp megtörténik, de ha Böbe kifizeti saját kilakoltatásának költségeit, és utána törleszti a tartozását, akkor az áprilisban ülésező Népjóléti és Lakásügyi Bizottság esetleg újra szerződést köt vele. Az AVM azon javaslatától, hogy legalább a bizottság üléséig halasszák el a kilakoltatást, az önkormányzat mereven elzárkózott.

Az AVM aktivistái kedd délután élőlánccal próbálták megakadályozni Böbe kilakoltatását, az utolsó pillanatig reménykedve abban, hogy jobb belátásra tér a kerületi vezetés. Nem tért. A kilakoltatás délelőttjén egyébként adományokból sikerült összegyűjteni a lakbérhátralék teljes összegét, az önkormányzatot azonban ez sem érdekelte, a kilakoltatás végrehajtásához a rendőrség is kivonult.

Az aktivistákat egyesével, erőszakosan távolították el, egyikük meg is sérült, kórházba kellett szállítani. Később kiderült, hogy bal karjában megrepedt az orsócsontja. A lakás lezárása után az aktivisták és Böbe átvonultak az önkormányzathoz, hogy beszélhessenek a polgármesterrel. Annak ellenére, hogy az önkormányzat honlapja szerint épp ügyfélfogadás volt, ezt a hivatal alkalmazottai letagadták, nem engedték be az aktivistákat.

Ennek ellenére Böbe továbbra is szívesen együttműködne az önkormányzattal, hogy rendezhesse lakhatási helyzetét, most ugyanis a lakással együtt a kiszámítható jövedelemszerzés lehetőségét is elveszítette. Mivel nagy valószínűséggel az ország keleti felében élő rokonaihoz kell költöznie, megfosztották attól a lehetőségtől is, hogy Budapesten élő kiskorú gyermekeivel rendszeresen kapcsolatot tudjon tartani.

Az AVM jelezte: elfogadhatatlannak tartják azt a gyakorlatot, hogy míg az önkormányzat a bérlakás-állomány felújítási költségeit gyakran a szociálisan rászoruló emberekre hárítja, semmiféle méltányosságot nem gyakorol az olyan helyzetekben, amikor a bérlő nehéz helyzetbe kerül, és segítségre lenne szüksége. "Ahogy a korábbi szabálysértési eljárások, úgy a polgári engedetlenség során szerzett sérüléseink sem fognak minket eltántorítani attól, hogy kiálljunk a rászorulók elhelyezés nélküli kilakoltatásának az embertelen gyakorlata ellen" - írták.