Reflex;Donald Trump;MSNBC tévécsatorna;

2017-03-16 06:34:00

Kiszivárgott Trump 2005-ös adóbevallása

A Fehér Ház szerint az MSNBC tévécsatorna törvényt sértett azzal, hogy közzétette Donald Trump 2005-ös adóbevallásának egy részét. 

Rachel Maddow műsorában két oldalt mutattak be a dokumentumból, amelyből kiderült, hogy a milliárdos ingatlanbefektető 150 millió dolláros jövedelme után 38 millió dollár adót fizetett, ez 24 százalékos jövedelemadónak felel meg, Trumpra valószínűleg a legmagasabb, 35 százalékos adókulcs vonatkozott volna. Trump ugyanabban az évben 103 millió dollár korábbi veszteséget is leírt.

Trump az amerikai elnökök közül egyedüliként, példátlan módon, eddig még nem tette közzé adóbevallásait. A New York Times tavaly októberben azt jelentette, hogy Trump 1995-ben hatalmas, 916 millió dolláros veszteséget jelentett, s ennek révén valószínűleg legalább 18 évig egyáltalán nem kellett adót fizetnie, ezért titkolja adóbevallásait. Trumpot egy fél évszázados törvény kötelezte arra, hogy 2005-ben 31 millió dollárt befizessen, ezt a törvényt épp azért hozták, hogy a leggazdagabbak ne használhassák ki a kiskapukat, mutatnak rá elemzők. Az elnök e törvény eltörlését tervezi.

Meglehet, az adóbevallás azért került elő, hogy elterelje a figyelmet Trump félresikerült vádaskodásáról. Az amerikai elnök elődjét, Barack Obamát vádolta meg azzal, hogy a tavalyi kampány zárószakaszában lehallgattatta a republikánus elnökjelöltet a Trump-toronyban. Obama kategorikusan cáfolt, a kongresszusi demokraták bizonyítékokat követelnek, a Fehér Ház azonban egyre inkább visszatáncol, semmi konkrétummal nem tudott eddig előállni.

A washingtoni képviselőház hírszerzési bizottsága március 20-ig várja a bizonyítékokat, akkorra idézték be meghallgatásra James Comeyt, az FBI igazgatóját. Sean Spicer fehér házi szóvivő keddi sajtóértekezletén azt mondta, az elnök „nem úgy értette", hogy Obama maga helyezett el poloskákat a Trump-toronyban, de lehallgatásra gondolt. Az újságírói kérdésre, hogy mennyire vehető komolyan, ha az elnök valamit kijelent, Spicer visszaszólt, komolyan vehető, „már persze ha épp nem viccel".