Felderítettük a Soros-főhadiszállást

Publikálás dátuma
2017.03.22 06:05
Lukács Áron és Sárközi Gábor épp üldögéléssel ássa alá a világ értékeit FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Fotó: /
Még nem igazán tudják eldönteni az Aurórában, hogy sírjanak vagy nevessenek. A szélsőjobboldal felfedezése szerint ugyanis Soros György ebben a józsefvárosi kulturális központban hozta létre magyarországi támaszpontját. Megvizsgáltuk, atombiztos-e a főhadiszállás.

Örülhet Orbán Viktor, Németh Szilárd és a többi fiatal demokrata: a magyar kormány nem marad magára a Soros György ellen indított keresztes háborúban. Csatasorba álltak a fajvédők is. A hétvégén legalábbis a Magyarok Világszövetsége székházában üzentek hadat Sorosnak és a "nevével fémjelezhető nyitott társadalmi modell ellen". A konferencián - ahogyan arról a Népszava beszámolt - az Identitárius Egyetemisták Szövetsége (Identitesz) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselője is felszólalt, de mindegyikükön túltett a hírhedt brit szélsőjobboldali, Nick Griffin.

Tőle kellett megtudnunk például, hogy a VIII. kerületben, konkrétan az Auróra utcában lévő Auróra nevű központban található a "Soros-birodalom magyarországi főhadiszállása". A brit szónok teljesen elhűlt, hogy magyar elvbarátai még csak nem is hallottak a sátáni létesítményről. Ezért úgy látta jónak, ha beszéde jelentős részét e témának szenteli. Hisz nem akármilyen üzelmek folynak a józsefvárosi Aurórában: meleg, zsidó, cigány és baloldali civil szervezetek működnek itt. Griffin megfejtette azt a titkot is, hogy Soros György miért éppen ide "önti a pénzét". A környéken köztudottan erős a drogkereskedelem és a "cigánybűnözés". A terep tehát tökéletesen alkalmas rá, hogy innen induljon ki az a felforgató tevékenység, amelynek célja a világ értékeinek aláásása.

A helyzet pikantériája, hogy a szélsőjobbos konferencián jelen volt az Auróra kommunikációs koordinátora, Lukács Áron is. Kíváncsiságból ment el az Identitesz rendezvényére. Kezdetektől figyeli ugyanis a nyilasokra emlékeztető társaság pályafutását, érdekelte, mi hangzik el. Kicsi és jelentéktelen szervezetnek tűnik, ehhez képest - mondja - elég sokat szerepel a nyilvánosságban. Lukács felkészült a legvadabb állításokra is, de azt álmában sem gondolta volna, hogy Griffin legalább tíz percig az Auróráról fog előadni. Ennek semmi előjele nem volt.

Lukács Áronnal az Aurórában beszélgetünk, velünk tart Sárközi Gábor, a Roma Sajtóközpont (RSK) munkatársa is. Az Auróráról nemrég riportot közölt egy angol nyelvű zsidó portál. A cikket többen átvették, Griffin is hivatkozott rá. Sárközi valószínűsíti, hogy Griffin csak innen értesült a létezésükről. "Azért az is egy vicc, hogy a magyar szélsőjobb az angol szélsőjobbtól szerez tudomást az Auróráról" -teszi hozzá.

Az Auróra 2014 őszén nyílt meg az Observer médiafigyelő cég volt székhelyén, a felújítást és átalakítást rengetegen segítették önkéntes munkával. A kétszintes épület termeiben vitafórumokat, közéleti és kulturális eseményeket, színházi előadásokat szerveznek, a pincében pedig koncerteket. A földszinten sörözőként és önkiszolgáló étteremként is funkcionáló kávézó kapott helyett, a civil szervezetek irodái az emeleten vannak. Az Aurórát a zsidó fiatalokból álló Marom Egyesület hozta létre, miután a szervezetnek költöznie kellett előző helyéről, a Király utcai Sirályból. Az önmagát alkotótérként és civil bázisként meghatározó intézmény honlapján támogatóként szerepel a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány. Lukács Áron közlése szerint pályázati pénzként 11 millió forintot kaptak tőlük.

Lássuk be, ennyiből nehéz lenne akár csak kicsit is "felforgatni" az országot.

Az Auróra alapvetően baloldali-liberális szellemiségű hely, de - hangsúlyozza Lukács Áron - ez semmiképpen sem jelent pártpolitikai elkötelezettséget. Ellenzékinek is csupán annyiban nevezhető, hogy lassan már mindenki ellenzékinek számít, aki képviselni próbálja a rászorultak és elesettek érdekeit. A barátok és ismerősök általában viccelődve gratuláltak, amikor meghallották, mi történt a Soros-elleni konferencián - mondja Lukács, aki viszont inkább "unalmasnak és szomorúnak" tartja a szélsőjobbos propagandát, tréfálkozni csak akkor lenne kedve, ha biztosan tudhatná, hogy ilyen szövegeket senki nem vesz komolyan. A mai Magyarországon azonban erre egyáltalán nincs garancia. A kormánynak szerinte érdemes lenne elgondolkodnia azon, hova pozicionálta magát, hogy a Soros György elleni kampányban ilyen figurák lettek a szövetségesei.

Csak a szélsőségeket nem szeretik
A Roma Sajtóközpont huszonegy évvel ezelőtt jött létre. "A Nyílt Társadalom Alapítvány az RSK-nak utoljára 2011-ben adott támogatást, 4 millió forintot az egyik programunkra" - érzékelteti Sárközi Gábor, hogy a szélsőjobboldal meggyőződésével szemben a folyton anyagi gondokkal küszködő roma szervezetet nem veti fel a pénz. Az RSK amúgy az első civil szervezetek között volt, amelyek irodát béreltek az Aurórában. "Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk. Pezsgő, inspiráló környezetet kerestünk, és az Auróra tökéletes választás volt. Nyitott és befogadó a légkör, fiataloktól az öregekig mindenkit szívesen látnak. Csak a szélsőségeket nem szeretik" - mondja Sárközi.

2017.03.22 06:05

Rászorulók kapják a béremelést – ígéri az ellenzék

Publikálás dátuma
2018.07.20 13:49
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd
A Párbeszéd mellett, a Jobbik, az LMP és a DK parlamenti képviselői is jótékony célokra fordítanák a napokban megszavazott béremelést. Az MSZP még gondolkodik, a Fidesz nem válaszol.
Karitatív célokra fordítaná a legtöbb parlamenti frakció azt a plusz forrást, amit a részben kényszerből megszavazott vagy elfogadott béremelés után kapnak – válaszolták az ellenzéki pártok a Népszava kérdésére. Először a Párbeszéd képviselője, Kocsis- Cake Olivio jelentette be, hogy bár nem támogatták a fizetésemelést, képviselőik jótékony célra – a vidéki autonóm közösségek vagy a független sajtó támogatására – ajánlják fel a fejenkénti plusz 200 ezer forintot.  
Az LMP a  bérválság közepén elfogadhatatlannak tartja a béremelést. „Képviselőink jótékony célra fogják fordítani a többletpénzt, és az általuk meghatározott prioritások alapján döntenek az összeg felhasználásáról, legyen szó többek között az otthonápolást segítő szervezetek vagy rászoruló egyszülős családok támogatásáról” - válaszolt a párt sajtóosztálya.
A Jobbik jelezte, képviselőik már parlamentbe kerülésük óta jótékonykodnak. 2016 óta pedig tiszteletdíjuk 10 százalékát saját karitatív szervezetüknek, a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványnak adják, amihez „a megemelt fizetésekből még több jut” - vagyis, nem a béremelés teljes összegét küldik el a szeretetszolgálanak. Az említett alapítványt az ex szkinhed Sneider Tamás vezeti: a szervezet hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatását segíti, rászoruló családokat támogat, és nem mellékesen a szélsőjobboldali Magyar Önvédelmi Mozgalom gyermektáborát is finanszírozza.  
A DK nemet mondott a kormánypárti indítványra, szóvivőjük, Gréczy Zsolt szerint karitatív célokra fordítják a bértöbbletet. „A DK Segít nevű szervezetünk évek óta részt vesz segélyakciókban, ezt a pénzt is ruhaosztásra, ételosztásra fogjuk fordítani” – mondta lapunknak Gréczy  
Az MSZP válasza sokat sejtetett, de annál kevesebb konkrétumot tartalmazott: „Az MSZP Országos Elnöksége 2018. július 30-i ülésén fog döntést hozni arról, hogy a keletkezett plusz forrásokat miként használjuk fel a NER lebontása érdekében” – üzente a párt sajtóosztálya. Segítségnyújtásról, karitatív tevékenységről szó sem esett a levélben, de még így is több energiát fordítottak az témára a Fidesznél, a kormánypárt ugyanis nem is válaszolt levelünkre.

Nyomás alatt szavaztak bérükől

A július 17-én megszavazott képviselői béremelés híre komoly felháborodást váltott ki, hiszen a kormány eközben megadóztatná a cafeteriaelemeket, és csípőből utasítja vissza az otthonápolási díjak növelését. A döntést az ellenzéken belül is megosztottság fogadta, tekintve, hogy a kormánypárt a frakciók támogatási rendszerének átalakításával részben belekényszerítette őket a béremelés megszavazásába (mint megírtuk, a Fidesz olyan tervvel állt elő, ami lényegében leradírozta volna az ellenzéket a térképről). A szavazás után Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben ment neki a béremelésre voksoló politikusnak, igaz, a HVG cikke szerint ő sem volt jelen a szavazás idején, a DK parlamenti frakciójának tagjai pedig ettől még ugyanúgy megkapják a pénzt.    Az LMP, a DK és Párbeszéd képviselői nemmel szavaztak a javaslatra (a Párbeszéd esetében csak az MSZP-tag Burány Sándor nyomott igent), a Jobbik összes jelenlévő politikusa viszont megszavazta a kormánypárti indítványt. Az MSZP frakció harmada igennel, három tagja nemmel voksolt – hat tag pedig nem szavazott, köztük Tóth Bertalan pártelnök is, aki részt sem vett a szavazáson. A volt jobbikos, jelenleg független Dúró Dóra nemmel szavazott, ahogy a korábbi LMP-társelnök, jelenleg szintén független Hadházy Ákos is. A függetlenek közül csak az ex-Párbeszéd tag Bősze Anett tartózkodott. A kormánypárt természetesen igent mondott saját felvetésére, így a parlament 163 igen, 23 nem szavazattal és 1 tartózkodással  elfogadta a képviselői fizetésemelést. 
2018.07.20 13:49

Mészáros Lőrinc viheti a négycsillagos kaposvári kempinget

Publikálás dátuma
2018.07.20 10:07

Fotó: Google Street view/
Tíz évre a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist Camping Kft. üzemeltetheti a kaposvári Deseda-kempinget – döntött rendkívüli közgyűlésén a somogyi megyeszékhely képviselő-testülete. De előtte még a 2,4 milliárd forintnyi közpénzből felújítják, négycsillagossá fejlesztik a létesítményt.
Orbán Viktor miniszterelnök 2015 októberében, a Modern Városok Program kaposvári állomásán tett ígértet, hogy a kormány 4 milliárd forinttal támogatja a 245 hektáros víztározó mellett fekvő Deseda-kemping fejlesztését.  A 3,8 hektáros kempinget a nyolcvanas években alakították ki, és a kilencvenes évek elején a holland és a német turisták kedvelt üdülőhelyévé vált, a főszezonban egy-egy váltásnál több kilométeres lakóautó- és lakókocsisor torlódott fel a bejárat előtt. A fejlesztések elmaradása miatt aztán a kétezres években rohamos hanyatlásnak indult a hajdani Siotour-érdekeltség, és 2004-ben még az is felmerült, 250 lakásos lakópark épül a területen, ám a helyiek ellenállása miatt megbukott a terv, és a kemping tulajdonjoga a városhoz került. Az önkormányzat az elmúlt években 700 millió forintot költött a Deseda és környéke fejlesztésére, jelenleg pedig egy 600 milliós projekt keretében teljesen felújítják a kemping melletti strandot, a játszótereket, a sportpályákat, új kikötő és kilátó is épül, és a vízminőség javítása érdekében a medret is kikotorják. A kempingre végül a kormány az ígért 4 milliárd helyett csak 2,4 milliárd forintot ad. 
A tavaly óta a Mészáros-féle Konzum Nyrt. érdekeltségébe tartozó, a Balatonnál tíz kempinggel és üdülőfaluval rendelkező Balatontourist cége 2020-tól kapta meg a kemping üzemeltetését, melyről a csütörtök esti rendkívüli közgyűlésen döntöttek a képviselők. A határozat szerint a kft. – mely egyedüliként pályázott az tenderen – az első három naptári évben az üzemeltetéséből származó nettó árbevétel minimum 6 százalékát, de legalább 4 millió forint plusz áfát, onnantól a nettó bevétel minimum 8 százalékát, de legalább 6 millió forint plusz áfa bérleti díjat fizet. A közgyűlés egyhangúan szavazta meg az indítványt – a jobbikos és demokratikus koalíciós városatyák nem voltak jelen –, melyhez az LMP-s Felder Frigyes módosító indítványt akart benyújtani a bizottsági ülésen, hogy a cég által fizetendő minimumösszegeket emeljék a duplájára, ám mivel a pályázatot ezekkel a feltételekkel írták ki, így nem lehetett változtatni a paramétereken. Mészáros Lőrinc és Kaposvár kapcsolata amúgy nem újkeletű, a felcsúti oligarcha érdekeltségei közé sorolt ZÁÉV Zrt. hosszú évek óta nyeri el a különböző tendereket a városban, többek között a cég újította fel a vasútállomást, végezheti a színházépület kilencmilliárdos rekonstrukcióját és építheti az új sportcsarnokot is.
2018.07.20 10:07
Frissítve: 2018.07.20 10:32