Józsefváros;Bolba Márta;

2017-03-26 22:00:00

Egyre csúnyább becsületkereszt

A józsefvárosi önkormányzat szerint Bolba Márta evangélikus lelkészt azért nem hívták meg a közösségének odaítélt becsületkereszt átadására, mert Gáncs Péter, az egyház elnök-püspöke más személyt jelölt ki a kitüntetés átvételére. Az egyház nem erősítette meg az állítást, Bolba Márta bocsánatkérést vár az önkormányzattól.

Bolba Márta indul a helyi időközi választáson a kormánypárti jelölttel szemben. Az evangélikus lelkész szociális ügyekben korábban többször összeütközésbe került Kocsis Máté fideszes polgármesterrel és a jobboldali többségű VIII. kerületi testülettel. A konfliktus nem kerülte el a nemrég tartott József-napi önkormányzati ünnepséget sem.

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából az önkormányzat Józsefvárosi Becsületkereszttel tüntette ki a helyi református és evangélikus egyházközséget. Bolba Márta múlt heti cikkünkben azt nyilatkozta, hogy – míg a többi szervezet esetében a lelkész vehette át a kitüntetést – őt meg sem hívták az ünnepségre. Amikor mégis megjelent a rendezvényen, kínos pillanatokat élt át. A józsefvárosi evangélikus egyházközség képviseletében végül a világi tisztséget betöltő felügyelő, Molnár Ilona vette át a kitüntetést.

Atrocitás a Mátyás téren
Szóváltásba keveredett a Mátyás téren Erőss Gábor, a Párbeszéd helyi önkormányzati képviselője, Bolba Márta egyik segítője a Pityinger László (Dopeman) mellett kampányoló MSZP-s aktivistákkal - írta az Origo. Erőss közlése szerint szombaton a gyerekeivel labdázott a téren, meglátta az MSZP-s standot, kért egy szórólapot. Ekkor egy férfi szidalmazni kezdte a Párbeszédet, mire Erőss - aki felvételt készített az atrocitásról - elmondta véleményét a kerületi szocialisták teljesítményéről. Az egyik aktivista megpróbálta kirúgni kezéből a gépet, a politikus kezét találta el. Egy másik férfi később elvette tőle a készüléket, és törölte a videót. Dopeman nem volt jelen, de úgy hallotta, Erőss provokálta az aktivistákat. Az incidens után találkoztak, Dopeman megnyugtatta a politikust, hogy a jövőben ilyen nem fog előfordulni vele. Az eset miatt a rendőrséget is kihívták, az Origo úgy tudja, bíróságon folytatódik az ügy.

Az önkormányzat lapunk kérdésére arra hivatkozott, hogy a díjak átvevőjének személyéről egyeztettek: az evangélikus egyház vezetésének tájékoztatása szerint Bolba Márta gyesen van, így a kitüntetése átvételére távollétében Molnár Ilonát jelölték ki. Cikkünk megjelenése után az önkormányzat kiegészítést küldött lapunknak. Ebben már konkrétan az szerepelt, hogy az evangélikus egyház püspöke nevezte meg Molnár Ilonát, ennek megfelelően ő kapott meghívót a rendezvényre. Bár az önkormányzat név szerint nem említette, a szóban forgó püspök kiléte jól beazonosítható: Gáncs Péter, az evangélikus egyház elnök-püspöke.

Szociális ügyekre koncentrál Dopeman
Nyolcpontos programot hirdetett Pityinger "Dopeman" László a Józsefvárosban, ahol ő az egyik jelölt az áprilisi időközi önkormányzati képviselő választáson. Célom egy vidám és biztonságos Józsefváros, ami újra a főváros kulturális központjaként funkcionálhat - írja az egykori rapper a szórólapján, amelyen azt is megígéri, hogy minden józsefvárosi "szeme, füle és hangja lesz" a közgyűlésben, amennyiben megválasztják. "Ki fogom harcolni, hogy ne legyenek a körzetben élők, egyébként megoldható problémái a szőnyeg alá söpörve. Pityinger programjában elsősorban a nehezebb sorsú lakosok gondjaira koncentrál: az egyik legsúlyosabb problémának a kilakoltatást látja, amely akár családokat is szétszakíthat. Ennek megoldására több segélyszervezettel is összefogna egy fenntartható családvédelmi program érdekében. Emellett Dopeman önkormányzati rendeletet javasol a "fiatal életeket is veszélybe sodró" kényszerkilakoltatások szabályozására. Szintén a lakhatási helyzetet könnyítené az a program, amely az üresen álló önkormányzati lakásokat és üzlethelyiségeket számolná fel. Pityinger szerint a VIII. kerületben sok ilyen van, "egy fejlődő, vonzó városrészben ez nem történhet meg". Az ingatlanállomány kiadásából keletkező többletbevételeket Dopeman szintén a már említett, mindenki számára elérhető programokra költené látványberuházások helyett. Emellett a kerületben önkormányzati támogatású épület-rehabilitációs programra is szükség lenne, mivel a házak csak kívülről szépek, a belső udvarok, lépcsőházak és bérlakások is rohadnak, egészségtelenek a Józsefvárosban. A Pityinger által tervezett program 30-50 százalékkal támogatná a felújítást, korszerűsítést. A kerületben egy másik jelentős probléma a drogfogyasztás, amelyet krimianalizálás helyett sporttal és kidolgozott drogprevenciós programokkal kíván megelőzni az MSZP és a Szolidaritás jelöltje. Emellett Dopeman a tehetségeket sem hagyná veszni, ösztöndíjprogramot tervez, amellyel a szorgalmas, ám de hátrányos helyzetű fiatalok tanulmányait támogatná, hiszen szerinte ez lehet a kiut a szegénységből.

Sántít az önkormányzat magyarázkodása – reagált kérdésünkre Bolba Márta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy „Molnár Ilona vezetőtársamat tévesen lelkészként szólították a pódiumra”. Ha nem szándékos volt a hiba, akkor dilettáns volt a szervezés. A polgármester nem ismeri a kerületében működő egyházközségeket? – kérdezte Bolba Márta. Szerinte ezt nehéz elhinni, hiszen személyesen is többször találkoztak. „Amennyiben igaz lenne, hogy anyasági szabadságom miatt kívánt kímélni, úgy helyettesemnek, Liszka Viktor lelkésznek küldhetett volna meghívót. De a gyülekezet a megadott postacímén nem kapott értesítést a kitüntetésről” – állapította meg a lelkész. Hozzátette: a gyülekezet várja a hivatalos bocsánatkérést, hiszen az önkormányzat vezetése megsértette ezzel az eljárással.

Elküldtük kérdéseinket Gáncs Páter elnök-püspöknek is. Válaszában az Evangélikus Információs Szolgálat hangsúlyozta, hogy Bolba Márta független jelöltként önkormányzati választási kampányt folytat, a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetése a lelkésznő ezzel kapcsolatos tevékenységéről nem kíván nyilatkozni. (Ilyesmit amúgy nem is kértünk.) A becsületkeresztes üggyel kapcsolatban az evangélikus egyház csupán egyetlen megjegyzést kívánt tenni: „semmi kivetnivalót nem találunk abban, hogy a díjat a VIII. kerületi evangélikus gyülekezet felügyelője, világi vezetője vette át”. Kérdésünk azonban arra vonatkozott, hogy a józsefvárosi önkormányzat által előadottak maradéktalanul fedik-e a valóságot. Tényleg Gáncs Péter püspök volt az, aki (önszántából) kijelölte Molnár Ilonát, hogy Bolba Márta helyett képviselje a közösséget az ünnepségen?

Az önkormányzat verzióját – pedig újból rákérdeztünk – az evangélikus egyház nem erősítette meg. Levegőben maradt az a kérdésünk is, mennyiben számít megszokott eljárásnak, hogy egy helyi egyházközségnek, gyülekezetnek szánt elismerés esetében az önkormányzat a püspökkel egyeztet arról, ki vegye át az elismerést.

Ültetési rendetlenség
Bolba Márta azt is kifogásolta, hogy az ünnepségen próbálták eltessékelni helyéről, átültetni a fotósok közé. Az önkormányzat megmagyarázta: „Ahogyan minden más vendég, úgy Molnár Ilona is egy kísérővel érkezhetett, akinek előzetesen az ültetési rend miatt le kellett adni a nevét. Molnár Ilona ezt megtette, ám a rendezvényen ettől eltérően Bolba Mártával és az ő férjével jelent meg. Bolba Márta és férje helyet foglalt annál az asztalnál, ahol Molnár Ilona és kísérője számára volt hely fenntartva, így elfoglalva egy, a református lelkészeknek fenntartott helyet, ezzel jelentős kellemetlenséget okozva.” Az önkormányzat ugyanakkor fenntartotta álláspontját: „méltatlan egy kerületi időközi választás miatt politikai ügyet csinálni a reformáció ötszázadik évfordulójából”.