vita;Soros György;Balog Zoltán;CEU;

2017-04-04 13:17:00

Így vitáztak a lex CEU-ról - Aztán persze simán megszavazták

A kedd délelőtt lezajlott vita után, minden külföldről is, tudósoktól, közemberektől, politikusoktól is érkező tiltakozás ellenére már kora délutánra elfogadásra került a magyar Országgyűlésben az a törvényjavaslat, ami ellehetetlenítheti Magyarország kiváló egyetemének, a CEU-nak budapesti működését. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadták el. A CEU közleményben reagált, amelyben leszögezik: elítélik a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény tanszabadságot korlátozó módosításának elfogadását, jogi lépéseket terveznek.  

Szabó Szabolcs: Palkovics államtitkár helyében már régen lemondtam volna  

Az Együtt képviselője mint egyetemi oktató szól a plénumhoz. Szerinte Lázár János a Lex Heineken ügyében legalább bevallotta, hogy ott a cél egy cég kivételes megbüntetése volt. Itt a kormány nem vállalja el, hogy egy bosszútörvényt akar meghozni. Pedig a háttérben ellenségkép gyártás folyik. Most éppen Soros a patás ördög, mivel nincsenek migránsok. Önök nem mérik fel igazán, hogy ezzel mennyire ártanak a magyar felsőoktatás ügyének. Szabó Szabolcs szerint ha egy olan országból jön valaki egy PHD fokozattal, ahol egy egyetemet ellehetetlenítenek, ott körberöhögik, kinézik a kollégát.

Intermezzo: 

Szabó Szabolcs független képviselő, az Együtt politikusa a szavazás előtt egy szirénázó hangosbeszélőt vett elő, az ülést levezető elnök a terembiztosokat kérte intézkedésre, akik elvették tőle a szerkezetet.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hadházy: egy mondat a szégyenről

Egyetlen mondatot intézett Hadházy Ákos, az LMP társelnöke Palkovics László felsőoktatási államtitkárhoz Bacher Ivántól. "A szégyen szerencsére nem tart örökké. Amikor meghal, akkor megy a hozzátartozóira."

Pósán Lászlóró leperegtek az érvek

A fideszes egyetemi oktató szerint a probléma az, hogy két különálló jogi személyről van szó - bármit is jelentsen ez. Ezt orvosolni kell, a határidők pedig ehhez megfelelők. Azt hiszem, jó úton járunk - mondta némi bizonytalansággal, ám azt már határozottan jelentette ki, hogy szerinte az volt a nonszensz, hogy Soros György egyeteme kivételes helyzetet élvezett. 

Vejkey Imre Shakespeare-t idéz és ellenáll a külföldi nyomásnak

Tömeges törvénysértés esetén elemi erővel vetődik fel, hogy a szabályozás rossz. Ezen változtatni kell - ezt Vejkey Imre KDNP-s képviselő jelentette ki, kissé túltolva a vélt törvénysértések mértékét, majd így folytatta: ez a válaszom arra, hogy miért kell ezt most kivételes eljárásban tárgyalni: tiszta vizet kell önteni. Egyetlen egyetem, így a CEU sem állhat az egyetem felett - mondta a derék kereszténydemokrata, majd kivágta az aduászt: vajon kik és miért védik a CEU-fantomegyetem privilégiumait? Talán azért, mert Soros György alapította?  Ezután műveltségi szintjébe bepillantást engedve, Shakespeare Julius Caesarjából Antonius gyászbeszédét idézte/aktualizálta:  Temetni jöttem Caesart nem dicsérni. Hát én sem dicsérni jöttem a CEU-t, de nem is temetni - frappírozott Vejkey, aki szerint a mostani külföldi nyílt, illetve burkolt nyomásgyakorlások a magyar belügyekbe való beleszólás. Végezetül még ráerősített, egészen az abszurdig fokozva egy egyetem ellehetetlenítése kapcsán zajló vitát: Ráztunk már le rabigát, vertünk már le vörös félholdat és sast is. A magyar megtanulta hogy harcolni kell a háborúban és a békés hétköznapokban. Mi most is ezt tesszük.

Ikotity István: egyedül Orbán Viktor akarja a CEU megszüntetését

Az LMP politikusa elmondta, hogy több fideszessel is beszélt, és valamennyi azt mondta, hogy őket valójában egyáltalán nem zavarja a CEU. A képviselő szerinte egyetlen ember van, aki mindezt eldöntötte: Orbán Viktor, a miniszterelnök már az év elején kiadta a parancsot, hogy leszámoljanak az egykori mentorával. Jól láthatóan direkt szándékosan lehetetlen feltételeket alkalmaznak.

Gúr Nándor : saját démonjaikkal küzdenek a fideszesek

Fontos-e önöknek a jobb élet megteremtése? - kérdezte a szocialista politikus, aki szerint érthetetlen Orbán viselkedése. Érthetetlen, de az önöké is, hogy a járomba belteszik a fejüket. Csalásra hivatkoznak. De kik teszik ezt? Azok, akik Soros támogatásával lettek azok, akik. Saját démonjaikkal küzdenek. Orbán és Rétvári kiabál: csalást emleget, és egyeztetésről beszél, ám valójábanhazudik. A Fidesz ma a magyarok érdekei ellen cselekszik.

A fideszes Dunai Mónika szerint magyar képviselőknek a magyar egyetemekért kell aggódni

A mai vitában hatalmas a törésvonal a Fidesz-KDNP és az ellenzék megszólalásai között - állapította meg a nyilván mindenkit meglepő tényt Dunai Mónika fideszes képviselő, aki szerint ők természetesen csak szakmai vitát folytatnak, majd szigorúan ehhez tartva magát a következőket mondja Önök nem a magyar emberekről beszélnek, önök előtt nem a magyar felsőoktatás jobbátétele érdekli, de még csak nem a magyar fiatalokért érzett aggódás vezérli.

De, talán még nem elég a szakmaiságból, ezért így folytatja:  

Önök egy láthatatlan, terjeszkedő világbirodalom csápjaiként szólalnak meg. Önök egy politikai vitát folytatnak a mi szakmai vitánkkal szemben. És kinek az érdekét képviseli az ellenzék? Teszi fel ő is a sunyi kérdést, a nyilván kötelező penzumot, majd jön az az áldott jószívűk és igazságérzetük: Mi egy olyan felsőoktatást szeretnénk képviseli, ahol működik az esélyegyenlőség. Nem szeretnénk, hogy a magyar egyetemek hátrányt szereznének a világon bárhol. Szeretnénk, hogy előjogokat nem élveznének semmilyen egyetemet. Különösen nem olyan egyetem ami a magyar egyetemek rovására működnek. Dunai is megismétli azt a csúsztatást, hogy a Közép Európai Egyetemet nem érinti a jogszabály. Szerinte ha Sorosnak fontos az egyeteme, akkor odahaza lobbizzon.

Bárándy Gergely Dobsont és Népszavát idéz

A szocialista politikus szerint pontosan az megy Magyarországon, ami Oroszországban is: a nagy bölcs vezérnek nem tetsző egyetemet adminisztratív döntésekkel tönkre teszik.  William J. Dobson diktatúra 2.0. című könyvére hivatkozik, ahol pontosan előre leírták, hogy kell ezt csinálni: különböző adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítik az intézmény működését. Putyin például a szentpétervári egyetemnél a tűzrendészeti előírásokba kötött bele. Bárándy idézi Harrach Péter lapunknak adott hétfői nyilatkozatát, miszerint a CEU a liberális oldalon áll egy ideológiai harcban. Ez legalább egyenes beszéd - mondja az MSZP-s felszólaló.

Turi Kovács Béla: jobb lett volna, ha anno Prágába megy a CEU

Én egy őszinte vallomás miatt kértem szót  - mondja Turi Kovács Béla. Amikor a CEU idejött, akkor nem voltam boldog. Jobban örültem olna, ha Prága kapja - vall a hajdani kisgazda, mára fideszes képviselő. Arról még esett szó, hogy mennyi az itteni tandíj? Nem esett arról szó, hogy a CEU ösztöndíjasból mennyi a magyar? Egy vidékinek mennyi az esélye az egyetemre való bejutása? - kérdezi.

Hollikot kitapsolja a MSZP frakció

Hollik István fideszes képviselő szerint a Soros-hálózat megtévesztette a Nobel-díjasokat, közgazdászokat, az egész világot. (Az ellenzéki patkó tapsba fog, folyamatosan bekiabálnak a kormánypártiaknak, azok pedig visszapisszegnek) Ezek szerint Önök is a Soros-hálózat tagja! - támad Hollik, majd szónoki kérdést intéz a plénumhoz: Mi a hozzáadott értéke a CEU-nak?