Szerintem;szobor;Lukács György;

2017-04-06 08:32:00

A szobrok sorsa

Budapesten tavaly decemberben – immár sokadszor – „utaztatták” Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, pedagógus szobrát, végül visszakerült az első kerületi Európa ligetbe, ahol eredetileg felavatták. A napokban Lukács György filozófus szobrát vitték el a helyéről, amit Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalása sem tudott megakadályozni. Márai Sándor – 1988. április 25-i naplójegyzetében – amiatt kesergett, mert Magyarországon műemléket akarnak belőle csinálni, ám szerinte „A műemlékek közös sorsa, hogy a kutyák lepisálják a talapzatot.”

Azóta annyiban változott a helyzet, hogy a tiltakozások ellenére, már magasabbról is ugyanezt teszik.