Szíria;Erdogan;Trump;

2017-04-06 22:52:00

Erdogan katonai beavatkozást vár Trumptól

Ankara reméli, hogy Donald Trump amerikai elnök katonai beavatkozással válaszol a szíriai kormányerők által kedden elkövetett idlíbi vegyi támadásra - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön a Kanal 7 török televíziónak adott interjújában.

Trump a napokban azt nyilatkozta, hogy az idlíbi incidens után megváltozott Washington hozzáállása Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsiméhez, ám azt nem közölte, hogy ebből mi következik, és hogy az Egyesült Államok milyen lépéseket tervez Szíriával kapcsolatban.

Erdogan hangoztatta: Trump szavai ne maradjanak pusztán szavak. Egyúttal kijelentette: ha csakugyan cselekvésre kerül a sor, akkor Törökország kész a feladat ráeső részét teljesíteni.

A nyugati hatalmak Damaszkuszt vádolják vegyifegyver-támadással, míg Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy fegyverraktárt talált el, ahol a lázadók vegyi fegyvereket tároltak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a légicsapást követően 70 ember halt meg, és százak egészsége károsodott. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) úgy tudja, hogy legalább 86 halott van, köztük 30 gyerek és 20 nő. Erdogan szerdán arról számolt be, hogy a szíriai rezsim több mint 100 embert ölt meg, beleértve legalább 50 kiskorút.

Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter csütörtökön közölte: a Törökországba szállítottak közül három áldozat boncolása során bebizonyosodott, hogy vegyi fegyverrel hajtották végre a támadást az Idlíb tartománybeli Hán Sejkúnban.