Irán;atomerőmű;Semjén Zsolt;

2017-04-10 12:57:00

Magyar hitelből atomerőmű? - Ebben állapodott meg Semjén

Száz iráni diák jöhet magyar egyetemekre tanulni, eközben a két állam - magyar hitelből - közösen épít kis atomreaktorokat, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el – írja a hvg.hu.

A hivatalos, Havasi Bertalan-féle tájékoztatás szerint a magyar-iráni kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, ezen belül a nukleáris biztonsági együttműködésről is tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Iránban.

A delegációt Esak Dzsahangiri, az iszlám köztársaság első alelnöke, Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ös látogatásának házigazdája fogadta. Találkoztak továbbá a parlament elnökével és alelnökével, valamint a parlamenti kapcsolatokért felelős alelnökkel, Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszterrel. Tárgyaltak Ali Akbár Szálehi alelnökkel, az iráni atomenergetikai szervezet vezetőjével is.

A találkozón aláírták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Európai Unió normáinak megfelelő szándéknyilatkozatot a két ország együttműködéséről a nukleáris energia, elsősorban annak biztonsága területén - közölte Havasi Bertalan.

Hogy miről állapodtak meg igazából, arról a teheráni sajtóra hivatkozva az atv.hu írt meg dolgokat:

- Magyarország hitelezi az iráni atomprogramot, az állam 85 millió eurós (azaz 26,4 milliárd forintos) hitelszerződést ajánlott fel Iránnak.

- 100 iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni.

- Irán és Magyarország közösen kis atomreaktorokat épít, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el.

Nem tűnik jó ötletnek

Az elképzelés elsősorban azért tűnik abszurdnak, mert Irán – az USA-val kötött egyezség nyomán – csak 2016-ban került le a nemzetközi egyezményeket megkerülve atomfegyvert fejlesztő országok listájáról – ami egyúttal az atomipari exportot korlátozó szankciók feloldását is jelentette -, és a környező hatalmak arra gyanakodnak, hogy titokban továbbra is atombomba előállításán dolgozik. Irán jelenleg a nyolcadik a keresztényüldöző országok „toplistáján”.

Technikai értelemben ugyanakkor a projekt nem teljesen elképzelhetetlen, mivel Magyarországnak van némi (bár nem túl friss) gyakorlata minireaktorok kifejlesztésében: a BME kutatóreaktorát a '70-es években magyar szakértők tervezték, minimális orosz közreműködéssel.

Az Iránnal történő nukleáris együttműködést – tekintettel a régió súlyos konfliktusaira – nem mindenki tartja jó ötletnek. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja szerint például a kormány nukleáris ügyekben elveszítette a mérlegelési képességét, és a kockázatos ötleteivel „Magyarországot minden egyes nap távolabb sodorja attól a szövetségtől, amelyhez tartozik”. Ungár azt is előrevetítette, hogy Irán várhatóan Oroszországgal is nukleáris együttműködést kezd. "Az Orbán-kormány kifelé kormányozza Magyarországot a nyugati szövetségi rendszerből azért, hogy hazánkat Oroszországhoz és Oroszország szövetségeseihez kösse. Ez ellentétes a magyar emberek akaratával és érdekeivel, és a folyamat új, aggasztó állomása a Semjén Zsolt által Iránnal megkötendő nukleáris megegyezés" – hangsúlyozta lapunk korábbi kérdésére a politikus.