Sólyom László;alkotmány;lex CEU;

2017-04-12 23:49:00

Sólyom László: alkotmányellenes a lex CEU

Egyértelműen alkotmányellenes a felsőoktatási törvény módosítása, amely ellehetetlenítené a Közép-európai Egyetem (CEU) működését - jelentette ki Sólyom László. A volt államfő és az Alkotmánybíróság egykori elnöke a konzervatív Eötvös József Csoport szerdai, egyetemi autonómiával foglalkozó konferenciáján elmondta: a lex CEU-ként elhíresült törvény a jogbiztonság technikai feltételeinek sem felel meg, ráadásul a CEU szempontjából teljesíthetetlen feltételeket is előír. A volt államelnök - aki a vasárnapi CEU melletti tüntetésen is részt vett - szerint az is ellenkezik a jogbiztonság alapelvével, hogy a magyar kormány olyan államközi szerződéshez kötné a CEU további működését, amelynek tartalmáról semmit sem tudni. Az Alaptörvénybe ütköző passzusokra korábban a Bibó István Szakkollégium is felhívta a figyelmet, erre utalva Sólyom azt mondta: még a jogászhallgatóknak is feltűnik az alkotmány-ellenesség.