Kanada;menedékjog;Mohácsi Viktória;

2017-04-25 10:28:00

Nem kapott menedékjogot az ismert roma jogvédő

Mohácsi Viktória jogvédőként dolgozott. az SZDSZ-ben politizált, a Medgyessy-kormány idején az oktatási minisztérium roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa volt, majd 2004 és 2009 között képviselő az Európai Parlamentben. 2011-ben a Népszabadság írta meg, hogy Mohácsi Kanadába költözött, és politikai menedékjogot kért Torontóban.

Több mint öt év után zárult le az az eljárás Kanadában, amelyben az egykori SZDSZ-es Mohácsi Viktória politikai menedékjogért folyamodott – tudta meg a Magyar Nemzet. A volt európai parlamenti képviselő kérelmét elutasították. Erről maga a jogvédő nyilatkozott az lapnak. Válaszában azt írta, meglepte az észak-amerikai ország hatósága által decemberben meghozott döntés, és április 10-én le is zajlott az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatás. Kérdésünkre, hogy mit tervez a menedékjogi kérelem elutasítása után, esetleg Magyarországon folytatja-e a politikai vagy jogvédői tevékenységét, röviden annyit válaszolt: „Nem tudom!"

Mindennek az az előzménye, hogy korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője 2011 végén hagyta el Magyarországot, és a kanadai Torontóban kért politikai menedékjogot. A távozás pontos okával kapcsolatban egy ideig csak találgatások láttak napvilágot. Mohácsi 2012 végén a CBC kanadai közszolgálati televízióban szólalt meg először, és meglepő magyarázatot adott döntésére. Azt állította, azért kért menedékjogot Kanadában, mert Magyarországon életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy lassan halad a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romagyilkosságok felderítése.