Csepel;késelés;mentőápoló;

2017-04-25 19:32:00

Megkéselt egy mentőst - Börtönbe megy a csepeli diák

Négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságveszésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a vádlottat, aki még 2015 novemberében kábítószer hatása alatt megkéselt egy mentőápolót - közölte a törvényszék kedden.

A fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság megállapította, a fiatalkorú 2015. november 3-án reggel - ahelyett, hogy iskolába ment volna - egy csepeli társasház egyik lakásában egy ismerősével elszívott egy pszichoaktív anyagot tartalmazó cigarettát, úgynevezett biofüvet, amelyről azt hitte, hogy marihuánát tartalmaz. Ennek hatására a vádlott rosszul lett, szédült, émelygett. A lakásból kilépve a liftbe még be tudott szállni, ott azonban összeesett, majd elvesztette az eszméletét; a lakók értesítették a mentőszolgálatot. 

Mint írták, a mentőautóban a fiatal az egyik pillanatban nyugodtan viselkedett, a másikban pedig emelt hangon válaszolt a mentőápoló neki címzett kérdéseire. Útközben az ápoló tiltása ellenére kicsatolta a biztonsági övét, majd az iskolatáskájából először az ellenőrzőkönyvét vette elő - azt a mentőápolóhoz dobta -, majd kihúzott egy 13 centiméter pengehosszúságú kést, amelynek a markolata boxerként volt kialakítva.

A vádlott az ápoló többszöri kérésére sem adta át neki a kést, hanem hirtelen felállva hasának jobb oldalán megszúrta a mentőápolót, akinek az autóvezető segítségével sikerült megakadályoznia, hogy a vádlott további sebelüléseket okozzon neki. A sértett a szúrás következtében életveszélyes állapotba került kórházba és a gyors orvosi beavatkozás hiányában fennállt a halál bekövetkeztének reális esélye.

A bíróság - az ügyészségi indítványnak helyt adva - a vádlott beismerő vallomása, a tanúvallomások, az okirati bizonyítékok, valamint a szakértői véleményekben foglaltak alapján - emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a fiatalkorú elkövetőt, akit négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélt - mellékbüntetésként pedig négy évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottat. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott, törvényes képviselője és védője elsősorban felmentésért, másodsorban pedig enyhítésért jelentettek be fellebbezést - áll a közleményben.