alkotmány;Gyurcsány;alaptörvényt;

2017-04-28 18:22:00

Gyurcsány alkotmányra cserélné az illegitim alaptörvényt

Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint új, népszavazással megerősített alkotmányra, a kétharmados jogszabályok számának csökkentésére és az alapvető alkotmányos jogok védelmének növelésére van szükség.

Az Új Köztársaságért Alapítvány pénteki, a "IV. Magyar Köztársaság közjogi rendszere" című konferenciáján Gyurcsány Ferenc az egyik legfontosabb feladatnak egy olyan új alkotmány megalkotását nevezte, ami megőrzi az 1989-es alkotmány szellemiségét, miközben tartalmazza a rendszerváltozás óta eltelt 28 év tanulságait. A mostani magyar alaptörvény ugyanis illegitim, "lényegében egypárti diktátum" - tette hozzá indoklásként. 

Meg kell szüntetni az alaptörvényt ideológiailag megalapozó rendelkezéseket - szögezte le, utalva a preambulumra. A volt kormányfő szerint el kell törölni a kormányozhatóságot akadályozó szabályokat, radikálisan csökkenteni kell a kétharmados törvények számát, el kell távolítani a független intézmények éléről a pártkatonákat, az új alkotmányt pedig népszavazással kell majd megerősíteni.

Az alapvető alkotmányos jogoknak nagyobb garanciákat kell kapniuk, az Alkotmánybíróságnak pedig lehetőséget kell adni arra, hogy dönthessen az alapjogok hierarchikus sorrendjéről - érvelt a pártelnök. Egyúttal kijelentette, hogy a munkavállalóknak a mainál lényegesen szélesebb körű alkotmányos védelemre van szükségük.

Gyurcsány Ferenc, bár nem tartja tisztességesnek a jelenlegi választási rendszert, de nem ért egyet egy arányos választási rendszer bevezetésével. Arányos választási rendszert az akar, aki vereségre készül, és minimalizálni akarja a vereségét - fogalmazott. A többségi rendszer viszont annak kedvez, aki győzni akar, hisz magában és azt gondolja, hogy stabil többséget tud létrehozni - tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció azt szeretné, ha többen vennének részt a választásokon - mondta, bár nem tartotta volna szerencsésnek, ha bevezetnék a kötelező részvételt. Ehelyett azt javasolta, hogy a választásokat hétköznap bonyolítsák le, a résztvevők pedig kapjanak fizetett szabadnapot. A külföldön élő szavazók kérdéséről beszélve leszögezte, hogy az állampolgárságot senkitől nem lehet elvenni, de a voksolás jogát ahhoz kell kötni, hogy a szavazásra jogosultak valamennyi ideig életvitelszerűen Magyarországon éljenek.

A DK visszaállítaná az attól megfosztott közösségek egyházi státuszát és felülvizsgálná a Vatikáni Megállapodást - jelentette be. Hozzátette, hogy az egyházi személyeknek és az egyházaknak pedig ugyanolyan közteherviselési kötelezettségi lennének, mint mindenki másnak.

Az utána felszólaló Majtényi László azt mondta, szerencsés pillanatban rendezik a konferenciát, mert megjelent egy új nemzedék, egy olyan életkori csoport, amelyikről mindenki azt hitte, hogy nem érdekli a politika. Az ország már nem olyan, mint egy hónapja volt és ez nem is fog megváltozni - tette hozzá, a kormányellenes tüntetésekre utalva. Az Eötvös Károly Intézet elnöke úgy fogalmazott: nincs értelme a jelenlegi alaptörvényt "toldozni-foldozni". Ehelyett eredeti alkotmányozásra van szükség, amelynek során meg lehet alkotni a Magyar Köztársaság végleges alkotmányát - jelentette ki. A végleges alkotmányt egy olyan, kifejezetten erre a feladatra létrejövő alkotmányozó nemzetgyűlésnek kellene elfogadnia, amelyben az alkotmányos jobb- és baloldalnak egyaránt képviselné magát - közölte. A jogszabályt pedig végül népszavazással kell megerősíteni - tette hozzá.