média;Tarjányi Péter;

2017-04-29 11:20:00

Médiaportfóliót alapít Tarjányi Péter

30-35 fős szerkesztőség építését kezdte meg az ismert biztonságpolitikai szakértő, akit Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője is segít - nyilatkozta Tarjányi Péter a 24.hu-nak.

Tarjányi egyébként korábban alapító-tulajdonosa volt a rövid életűnek bizonyult, 2009-ben megszűnt zoom.hu hírportálnak, illetve részesedéssel bírt a propeller.hu hírgyűjtő oldalban is.

Médiavállalatát három lábra építené. Az első és legfontosabb egy új online portál, amivel néhány éven belül szeretnének a három legnagyobb hazai közéleti-gazdasági-társadalmi oldal közé kerülni. Ezenkívül rádióval és egy kutató-elemzőcéggel egészülne ki a portfólió. Az ott előálló gazdasági, társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanulmányokat a hírportálon is felhasználják majd.

Tarjányi már meg is kezdte az emberek felvételét a médiavállalathoz. Az induló céghez az elsők között csatlakozott Murányi András, a tavaly októberben bezárt Népszabadság főszerkesztője volt.

Murányi a 24.hu-nak azt mondta: ő hírigazgatóként igyekszik átfogni a médiacéget, illetve segít a toborzásban is Tarjányinak. Hozzátette, az a terv, hogy ha minden jól megy, már júliusban, de legkésőbb szeptemberre mindenképpen megjelennek a médiapiacon. A leendő portálnak nem Murányi lesz a főszerkesztője, de hogy pontosan ki, azt sem ő, sem Tarjányi nem volt hajlandó elárulni, csak annyit, hogy egy „tapasztalt médiásról” van szó, akivel már tenyérbe is csaptak.

Tarjányi azt mondta, hogy az új médiavállalat gondolata még tavaly kezdte el foglalkoztatni azután, hogy számos médium került a kormány közelébe – így az Origo, a TV2, majd legutóbb a Figyelő –, a Népszabadság pedig megszűnt.