Brüsszel;Európai Néppárt;

2017-05-02 08:09:00

Magyar póker

A magyar kormányfő megint egyszer pókerezett Brüsszelben, s miután szombat délelőtt „bűnbánó” arccal felállt a morcos Európai Néppárt asztalától, délután úgy a saját, mint Rogán Antal propagandaminiszter hangján már azt találta mondani: „sikeresen megvédte a magyar emberek érdekeit”. Homlokegyenest ellenkezőképp emlékezett a történtekre, mint a néppártiak.

A Néppárt vezetése optimista, Orbán majd korrigál a dorgáló szóra. Történjék bármi, nem zárja ki soraiból a Fideszt, mert még mindig úgy gondolja, hogy egy olyan európaivá transzponált nemzetállami parlament tagja, amelyben mindenki elfogadja a demokrácia szabályrendszerét, csupán a követendő módszerekben és az ezeknek megfelelő hatalmi csetepatékban lehetnek különbségek. A politikai játszmákban pedig a Néppártnak szüksége van a Fidesz képviselőire. Tévednek. Orbán már rég kilépett a parlamentáris keretekből.

Oszlik azért a homály. A The Financial Times szerint a kormányfő kompromisszumkészsége nemigen több taktikai húzásnál. A The New York Times azt írta, itt a párbeszéd önmagában már nem elegendő, nem lehet elfogadni, hogy alapvető szabadságjogokat korlátozzanak és figyelmen kívül hagyják a jogállamot. Orbán évek óta folyamatosan támadja Európát, de ez most már olyan szintet ért el, amit az EU nem tűrhet. Angela Merkel német kancellár rezignáltan csupán annyit mondott, neki csak a tettek számítanak, amit a Der Spiegel Online megfejelt azzal, hogy megint úgy zajlanak a folyamatok, mint mindig: valószínűleg messze nem ért véget Orbán tartós hadjárata az EU ellen.

Az Unió mind morcosabb, de láthatóan képtelen választ adni a magyar (és a lengyel) illiberális fordulatra. Orbán most a lex CEU-t és a civilellenes törvénytervezetet is jogi kérdéssé akarja leegyszerűsíteni, holott az európai közösség alapértékeinek megtagadásáról van szó. Orbán kimondta már nem egyszer, hogy célja az Unió átalakítása, mégpedig olyanná, amilyennek ő akarja látni, amely a nemzetállami szuverenitás alapján szembemegy minden mélyebb integrációs törekvéssel.

Azzal operál, hogy Unió az önmagát túlélt mostani alapszerződésével tehetetlen, mert nincs eszköze, hiszen senki nem gondolt arra, ami bekövetkezett. Új alapszerződés kell, mert az európai népképviselet teljes reformra szorul. Föderális, mélyen integrált, önmagát erőteljesen meghatározó Európára van szükség, amelyben az orbáni Magyarországnak nincs helye. Az Uniónak el kellene engednie, hogy a belpolitikai harcokat egyetlen kérdésre lehessen leszűkíteni: Unió vagy sem. Mert itt és most nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a demokratikus rendszer újjászervezése van napirenden. Az európai IV. Magyar Köztársaság megteremtése.

Múlt szombaton nem történt semmi különös. Brüsszel morgott, a magyar kormányfő pedig ismét riszált egyet, mert ez már pávatáncnak is siralmas. Mindeközben pedig megjelent a legújabb Brüsszelt gyalázó kormányreklám. Benne a legfőbb ellenség, Soros György arca. Gyorsan eljöhet az idő, hogy az az arc a brüsszeli vezetőké, Merkelé, vagy ha győz, Macron új francia elnöké legyen. Az új Európáé.