Venezuela;Nicolas Maduro;

2017-05-02 13:12:00

Politikusok nélküli parlamentet akarnak

Új alkotmányt akar Venezuela számára Nicolás Maduro elnök, amelyet a „népnek”, s nem a parlamenti képviselőknek kell írniuk.

Szerinte a polgárok által alkotott gyűlést kell létrehozni, amelyben nem kapnának helyet politikusok. Úgy véli, ezzel megakadályozható a „fasiszta államcsíny” és ismét „visszatérne a béke az országba”. Maduro utalt a konzervatív ellenzék azon törekvésére, amely szerint megfosztanák őt hatalmától. A caracasi törvényhozást az ellenzék uralja.

Hétfőn újabb tüntetéseket rendeztek a súlyos belpolitikai és gazdasági válság által sújtott Venezuelában. A minimálbér emelésével próbál meg kikecmeregni a krízisből Nicolás Maduro elnök. „Gondoskodnom kell arról, hogy a nép munkához, képzéshez, egészségügyi ellátáshoz jusson, kegyen tető a feje felett” – hangoztatta a szocialista államfő, aki azonban továbbra is hajthatatlan marad az ellenzékkel szemben.

A politikai foglyokat nem engedi szabadon. Április 4. óta a kormányellenes zavargásokban összesen 30 személy vesztette életét, félezren pedig megsérültek. A megmozdulások oka az volt, hogy időlegesen felfüggesztették a törvényhozás hatalmát. A MUD nevű ellenzéki szövetség Ferenc pápa segítségét kérte. „A venezuelaiak szenvednek az élelmiszer-, a gyógyszerhiány, valamint az elnyomó állam, illetve a kabinethez köthető paramilitáris egységek erőszakos fellépése miatt” – közölte a szövetség nyílt levelében. Az egyházfő hétvégén Kairóból való visszatérésekor azt közölte, mindent meg kell tenni Venezueláért, amit csak lehet.

A minimálbér emelése aligha oldja meg a gondokat részint a hatalmas infláció miatt. A minimálbér jelenleg 65 ezer bolívar, azaz 80 euró, amelynek értéke a devizahiány miatt még ennél is kisebb, ráadásul az áruhiány miatt alig lehet belőle vásárolni bármit is. Maduro szerint az átlagjövedelem ezzel 200 ezer bolívarra nő.