Csehország;miniszterelnök;vita;államfő;kamerák;

2017-05-04 18:50:00

Kamerák előtt veszett össze a miniszterelnök és az államfő

Nyilvánosan, tévékamerák és újságírók előtt élesen összeszólalkozott a cseh miniszterelnök és az államfő csütörtökön délután a prágai Hradzsinban.

A konfliktust az okozta, hogy míg Milos Zeman a kormányfő lemondását várta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóterme is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rögzítő dokumentum nélkül érkezett a találkozóra.

Miután Sobotka közölte az államfővel, hogy nem lemondását hozta el, hanem a kialakult helyzetről szeretne tárgyalni. Zeman erre azt felelte, hogy ő a lemondást várta, nem pedig tárgyalni jött. Megköszönte eddigi munkáját és felkérte a miniszterelnököt, hogy kormánya teljesítse feladatait az új kormány kinevezéséig.

Az éles szóváltás után a két politikus mégis elvonult tárgyalni.