Venezuela;tüntetések;halál;

2017-05-06 16:25:00

Tömeges emberhalál Venezuelában

Folytatódnak a halálos zavargások Venezuelában. Pénteken egy tehetséges zenészt, az előző nap elhunyt 18 éves hegedűst, a dél-amerikai ország ifjúsági szimfonikus zenekarának tagját, Armando Canizalest búcsúztatták a caracasi temetőben szerettei- tudósít az Euronews.

Zenésztársai a nemzeti himnuszt és Beethoven hetedik szimfóniáját játszották el a temetésen. Canizales a kormányellenes tiltakozások 37. halálos áldozata, a sebesültek száma meghaladja a 700-at.

A fiú barátja arról beszél, hogy kilenc éve ismerte. Nagyon szomorú, hiszen még nem is élvezhette az életet, hiszen alig egy hónapja töltötte be a 18. életévét. Az egész élete előtte állt még. Az újabb halálesetek után a hatóság bejelentette, az ügyben vizsgálatot indítanak.

Ellenzéki politikusok szerint az elhunytak sérüléseit a venezuelai nemzeti gárda túlkapása okozta. Egy felvétel brutális tanúsága szerint egy molotov-koktéllal megdobott páncélozott rendőrségi jármű sofőrje áthajtott a tüntetőkön a venezuelai fővárosban.

A Maduro elnök távozását követelő ellenzék szombatra ismét tüntetésekre mozgósította támogatóit.