Hadiállapot

Pártunk és kormányunk nem tud szabadulni a reklámadó érvényesítésének kényszerétől. Három éve küszködik a szektorális adó „Brüsszel-konform” változatával, de eddig valahogy sosem sikerült koherens joganyagot összeállítani. Változnak a célok, az adósávok, az adókulcsok. Hol bővül, hol szűkül az érintettek köre. Teljes a bizonytalanság, miközben az ágazat szereplői – teljes joggal - aggodalommal tekintenek a jövőbe. A szakma véleménye továbbra sem számít, holott a Magyar Reklámszövetség és a társ-érdekképviseleti szervezetek már korábban egyértelműen jelezték, hogy milyen sok kárt okoz ez az adónem, mennyire zavaró a kialakult jogbizonytalanság és a médiapiaccal folytatott permanens háború. A 2016. évben a reklámadóból 12,6 milliárd forint folyt be, idén ez az összeg várhatóan 17-18 milliárd forintra emelkedik, ami az összes költségvetési bevétel 0,1 százaléka.

2014 júniusában - még az idevonatkozó törvényjavaslat előkészítő fázisában (a néhai Népszabadságban) - szelíden megjegyeztem, hogy „ezt a törvényjavaslatot nemcsak a médiaszektor, hanem a teljes vállalkozói közösség is idegenkedve fogadja”, mivel az új ágazati különadónak az égadta világon semmi értelme nincs. Költségvetési hatása szinte érzékelhetetlen, ugyanakkor kézzel fogható és súlyos károkat okoz a gazdaság szereplőinek, különösen és direkt módon a hirdetőknek, a közvetítőknek és a felületeket biztosító médiavállalkozásoknak.

2015 februárjában, már a törvény elfogadását követően és az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának szigorú figyelmeztetése után írtam: „mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy teljesen fölösleges időtöltés szakmai szempontokon rágódni, hiszen itt nem költségvetési, nem adófilozófiai kérdésről van szó, hanem elvadult politikai-hatalmi huzavonáról.”

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Ezt az állításomat igazolja a mostani helyzet is. 2017 tavaszán – az 5,3 százalékos majd a 9 százalékos adókulcs-verzió után - most éppen 7,5 százalék az aktuális érték. A lét-nemlét határán egyensúlyozó, tőkeszegény cégek retteghetnek ettől, hiszen az adóteher növekedése mellett a piac szűkülésére lehet számítani. A „csókosok” tarolni fognak - így viszonylag könnyen befizethetik a megemelt adótételt –, míg a kegyeltek körén kívül esők „szívóágra” kerülhetnek. Fejtörést természetesen nem a mérték meghatározása okoz, hanem az Európai Bizottság (EB) 2016. november 4-én kiadott határozatának való megfelelés, mely szerint: „az EB megállapította, hogy a magyarországi reklámadó sérti az uniós támogatási szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak.” A határozat - többek között - arra kötelezi Magyarországot, hogy szüntesse meg a cégek közötti indokolatlan megkülönböztetést, és állítsa helyre az egyenlő bánásmódot a piacon. A ma ismert 0 és a 7,5 százalékos kulcs érvényesítése azonban nem a megoldás irányába mutat. (Magyarország a fent idézett határozattal nem ért egyet és a jogorvoslatért fordult az Európai Unió Bíróságához.)

Ha megint nem sikerül az uniós szabályokkal szinkronban lévő normaszöveget alkotni, akkor bizony számítani kell az adó beszedésének azonnali megtiltására, ami országunk számára újabb presztízsveszteség. Emlékeztetőül: tavaly nyáron már rútul jártunk az élelmiszerlánc-felügyeleti díj árbevételtől függő, azaz progresszív díjszerkezeten alapuló érvényesítésével - amely hasonlít a mostani esetre (uniós jogot sértő szelektív előny) -, és előírták számunkra a versenysemleges szisztéma alkalmazásának kötelezettségét.

Úgy tűnik, hogy mindez lényegtelen. A kormányzati csapatok továbbra is két színtéren csatáznak: szívósan és elkeseredetten küzdenek az EU - felügyeleti jogkört (is) ellátó - szerveivel, miközben adóemeléssel fűszerezett szigorú büntetőhadjáratot folytatnak a hazai médiapiac szereplőivel szemben. Nincs visszavonulás, nincs hátrálás. Frontok vannak és kíméletlen háború, az utolsó lőszerig. Jó, ha mindenki tudja.