Európai Parlament;Európai Néppárt;Ujhelyi István;

2017-05-13 07:07:00

Ujhelyi: erózió indult el a Fidesz miatt a Néppárton belül

Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt arról kérdeztük, hogy az Európai Parlamenten belül jobb- és baloldalról is javaslatot tennének Magyarországgal szemben a szavazati jog felfüggesztésével járó „hetes cikkely” szerinti eljárás elindítására. A hetes cikkely élesítése azonban egy hosszadalmas és bonyolult folyamat, az Unió történetében még nem volt olyan ország, amellyel szemben élni kellett volna ezzel az eszközzel. Az MSZP alelnöke szerint ez is mutatja, hogy milyen erózió indult el a Fidesz miatt a Néppárton belül. Erről bővebben ide kattintva olvashat!

- Mire számítanak, lesznek átszavazók?

Bőséggel. Nem véletlen, hogy a Néppárt kénytelen volt egy kőkemény javaslattal előállni, ami szinte semmiben nem különbözik a miénktől. A Néppárt ezzel próbálja meg házon belül tartani azokat, akiknek már elegük van Orbánból és a Fideszből. Ez is mutatja, hogy milyen erózió indult el a Fidesz miatt a Néppárton belül.

- A Néppárt javaslatában nincs nevesítve a hetes cikkely.

A neve valóban nem szerepel, azonban világosan kiolvasható a szövegből. A Néppárt azt mondja, hogy a magyar kormány hajtsa végre a Bizottság javaslatait, amiről előre tudható, hogy Orbánék nem fogják megtenni. Már ott tartunk, hogy a néppárti javaslat is keményebb, mint a Tavares-jelentés megállapításai és ajánlásai voltak. (2013-as, az úgynevezett Tavares-jelentés csak azt javasolta, hogy a Parlament „mérlegelje” a hetes cikkely szerinti eljárás indokoltságát, ha Magyarország nem teljesíti az uniós ajánlásokat. - A szerk.)

- Mi lehet a jelentősége egy ilyen döntésnek?

Óriási a politikai súlya, hiszen az Európai Unió történetében még nem volt olyan kormány, ami ellen ilyen eljárást indítottak volna. Onnantól kezdve Magyarországon is egyértelmű lesz a 2018-as választások valódi tétje: tovább-e az orbáni úton. A Néppárt számára pedig mérhetetlenül kínos lesz megtűrni a soraikban a Fideszt.

- Eddig is csak a németek tartották a Néppárton belül Orbánékat.

- Gyakorlatilag így is már mindenki csak Merkelre vár, hogy elengedje Orbán kezét. Merkel a szeptemberi választások előtt nem akarta dűlőre vinni ezt a problémát. Minden jóslat arról szól, hogy szeptemberben – akár Merkel győz, akár Schultz - a németek sokkal keményebben fognak beleállni az Orbán-kérdésbe is.