közterület-felügyelő;kamera;Tarlós István;3-as metró;

2017-05-14 11:06:00

Tarlós szerint a 3-as metró jobb állapotban van, mint 2010-ben

Tarlós István a kamerafelvételek alapján történő bírságolásról beszélt a Karc FM-ben, miszerint a belügyminiszter minapi állásfoglalása is egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést. A főpolgármester azonban a 3-as metró felújításáról is nyilatkozott, de bár ne tette volna, ugyanis most azzal borzolta a kedélyeket, hogy szerinte a metró jobb állapotban van, mint 2010-ben.

A műsorban Tarlós István közölte, 2020-ra várható az infrastruktúra teljes felújítása. A szerelvények felújítása folyamatban van, a síneket évek óta cserélik. "Tehát ma, ha szigorúan vesszük a 3-as rendszer egésze, bármilyen hihetetlen, de annál jobb állapotban van, mint 2010-ben volt" - fogalmazott.

Tarlós ezen kijelentésével feltehetően arra akart utalni, hogy ők a folyamatban lévő felújításokkal biztonságosabbá tették a 3-as metrót, mint anno a szocialisták a kormányváltás előtt. Erről már csak a szerelvényeken naponta utazókat kéne megkérdezni, akik hetente legalább egyszer tapaszthatnak műszaki hibát/füstölést és az ezzel járó káoszt a vonalon (legutóbb szerdán, a történelemérettségi napján állt le a metró, számos amúgyis feszült diák kétségbeesését és késését okozva ezzel).

Ennek ellenére a főpolgármester szerint balesetveszélyt a sűrűn végzett felülvizsgálatok és szakvélemények nem jeleznek. Ha így lenne, a BKV menedzsmentje azonnal leállítaná a 3-as metrót - mondta. A közlekedés fejlesztéséről elmondta, a 3-as metró felújítása mellett folytatják a villamosok, buszok és trolik cseréjét, "küszöbön áll" a Lánchíd és a Váralagút felújítása, több mint tíz P+R parkoló építése, valamint - a kerületekkel összefogva - nagyszabású útfelújítási program veszi kezdetét - büszkélkedett a tervekkel.

 A főpolgármester a kamerás bírságokkal kapcsolatban azt mondta: többféle értelmezés létezett a közterület-felügyeletek büntetési gyakorlatával kapcsolatban, de a belügyminiszteri állásfoglalással ez az értelmezési probléma megszűnik. A közterület-felügyeletek tehát nem bírságolhatnak csak felvételek alapján közlekedési szabálysértéseket. Egy dolgot tehetnek, hogy a felvétel mellékelésével közigazgatási eljárást indítanak a rendőrségen - tette hozzá. Tarlós az interjúban hangsúlyozta, az ügyben két fő célja van: az egyik a szabályosság, a másik a "brutális" büntetési tétel mérséklése. Azt szeretné, hogy Budapesten minden közterület-felügyelet szabályosan működjön, és az "enyhe súlyú közlekedési szituációkért" kiszabható ötvenezer forintos - figyelmeztetés nélküli - büntetést módosítsák - mondta.