karambol;buszmegálló;Dózsa György út;

2017-05-16 16:44:00

Tömegbaleset a Dózsa György úton - Tragikus részletre derült fény

Egy helyen dolgozott a Dózsa György úti tömegbaleset két áldozata - tudta meg a 24.hu. A portál azt is írja, hogy a balesetet okozó kocsit - ami belerohant az épp kanyarodó autóba - a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje vezette.

Hétfőn délután 3 órakor ütközött össze két autó, majd az egyik a közeli buszmegállóba csapódott a XIII., Dózsa György úton. A balesetben egy 23 éves budapesti férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A súlyos sérültek közül, egy 37 éves budapesti lakos a kórházba szállítást követően életét vesztette - írta a police.hu.

A 24.hu azt írja, hogy mindkét halálos áldozat egy állami cég alkalmazásában álltak, egyikük már több mint tíz éve, a fiatalember pedig idén tavasszal kezdett a társaságnál. A tragikus egybeesés azonban az, hogy nem is együtt utaztak, a 23 éves férfi a buszmegállóban állt, az idősebb áldozat pedig annak az autónak az anyósülésén ült, amelyik a buszmegállóba csapódott a karambol után.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Az eddigi adatok szerint a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele – vélhetően áthajtva a piros lámpán – a másik Citroën oldalába. A kocsi sofőrje a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje - írta a portál. Ő két másik férfival ült a Mercedesben, de csak őt vitték el a mentők a helyszínről. A férfi feje erősen vérzett, illetve megsérült a keze is, és a 24.hu szerint csak az éjszakai órákban fogta csak fel, hogy mi is történt. A férfi autókkal (is) üzletelt, így gyakran cserélgette kocsijait. A balesetet okozó sofőr ellen most is büntetőeljárás van folyamatban. Épp a barátnőjénél volt a karambolt megelőzően, a társaság egy XIII. kerületi címről indult el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.