Jobbik-Konzervatívok;CÖF;

2017-05-19 16:44:00

Feljelentést tettek a CÖF támogatása miatt

A Jobbik feljelentést tett amiatt, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 508 millió forint támogatást kapott 2016-ban a Magyar Villamos Művektől (MVM) - közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint az elmúlt 7-8 évben nem lehetett tudni, hogy a szervezet miből finanszírozza a kormánypártokat támogató akcióit. Hozzátette: kiderült, hogy az MVM támogatta a CÖF civil tájékoztatási tevékenységét, s felmerül a gyanúja annak, hogy a szervezet Vona Gábor Jobbik-, illetve Gyurcsány Ferenc DK-elnököt egy bohóc társaságában ábrázoló plakátjai ebből a forrásból, közpénzből készültek.

Szávay István szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett. A jobbikos politikus azt is elmondta, valamennyi tárcától választ vár arra, hogy a hozzájuk tartozó intézmények támogatták-e a CÖF-öt.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette ki, hogy „az MVM által előállított pénz, az állami vállalat lévén, az adófizetők pénze”. Ezzel cáfolta az MVM-et, amely azt állította a kormányközeli CÖF-nek támogatásként adott bő félmilliárd forinttal kapcsolatban, hogy „a társadalmi felelősségvállalási aktivitását nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi.