merénylet;terrorveszély;bevándorlás;Szijjártó Péter;Manchester;

2017-05-23 21:32:00

"Brüsszelezett" a Fidesz

Brüsszel elleni kampányának részévé tette a kormány a manchesteri tragédiát, mondván: a terrorcselekmény az illegális bevándorlással függ össze.

Néhány órával a manchesteri merénylet után Szijjártó Péter külügyminiszter a köztévének már arról beszélt: óriási kockázatot vállalt Európa azzal, hogy két éven belül mintegy 1,5 millió "azonosítatlan hátterű és szándékú" embert engedett be. A külügyminiszter szerint a 2015 óta megsokasodott terrorcselekmények az illegális bevándorlással vannak összefüggésben. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban a bevándorlási válság 2015-ös kirobbanása előtt is jelentős volt a terrorveszély, s az ide bevándorlók az egykori gyarmatokról érkeztek.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a manchesteri terrortámadás rámutat arra, hogy az európai vezetők még mindig nem veszik észre, mi folyik a kontinensen. Még hány ártatlan embernek kell meghalnia, hogy az európai vezetők elgondolkodjanak az idevezető bevándorlási politikájukon? - tette fel a kérdést Kósa Lajos, aki megdöbbentőnek nevezte a Manchesterben történteket, együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit. A Fidesz-frakció mellszélességgel kiáll a kormány mellett a terror üldözésében – mondta Kósa, aki felhívta a figyelmet az Európai Parlament (EP) határozatára, amelyben az EP egy Magyarországon terrorcselekmény miatt jogerősen elítélt embert kezdett el “mentegetni”. Szerinte terrorcselekmény történt hétfő hajnalban a franciaországi Calais-nál is, ahol egy magyarokat szállító kisbuszt dobáltak meg.

Az ellenzéki pártok elítélték a terrort. Az MSZP szerint „gyáva, alávaló és kudarcra ítélt az az ideológia, amely békésen szórakozó fiatalok ellen merényletet használ eszközként”. A történteket elítélő Jobbik jelezte, a magyar és európai hatóságoknak mindent el kell követniük, hogy se a terroristák, se a terroristákat finanszírozó személyek ne jöhessenek be Európába.

A DK emlékeztetett, hogy minden tragikus haláleset feldolgozhatatlan. Különösen igaz ez akkor, amikor egy aljas és hitvány merénylő fiatalok életét oltja ki. Gyurcsány Ferenc – Orbán Viktorhoz hasonlóan – kondoleáló levelet írt a brit miniszterelnöknek. Az Együtt szerint a történtek ismét felhívják a figyelmet az arctalan terror elleni közös, nemzetközi erőfeszítések fontosságára.