Nők, a rezsim tenyészállatai

Publikálás dátuma
2017.05.26 07:46
Margaret Atwood regénye 22 év alatt egyszer sem veszített aktualitásából. FOTÓ: HBO
Fotó: /
“Ha a fürdővíz fokozatosan melegszik, megfövünk, mire észbe kapunk” - azaz egyik totalitárius rendszer sem jön létre egyik pillanatról a másikra. Ez a legfontosabb üzenete Margaret Atwood feminista antiutópiájának és a belőle készült sorozatnak, A szolgálólány meséjének.

Atwood visszautasította, hogy műve prófécia lenne, hiszen semmi olyat nem írt bele, ami ne történt volna már meg. A születésszám csökkenése, az abortusz kérdése és a nők jogai most is forró témák, így nem meglepő, hogy sokan a jövőt látták bele a rendkívül nyomasztó sorozatba.

A legtöbb nő meddő a nukleáris szennyezések miatt Gileád Köztársaságban, a mai USA egy részén. Az ultrakonzervatív, férfiak irányította rezsim a termékeny nőket elkülöníti, majd a parancsnokok házaiba küldi, hogy egy vallásos rituálé keretében megerőszakolják őket. Ők, a szolgálólányok szülnek a feleségek helyett. Nevüket és jogaikat vesztett tenyészállatok lesznek, akik felügyeletét, nevelését és brutális büntetését nőkre bízzák - erről szól röviden A szolgálólány meséje.

2017, Donald Trump Amerikája: az abortuszellenes intézkedések ellen tüntető nők a szolgálólányok bordó ruhájában, fehér főkötőjében vonulnak. A regény 1985-ben született, alapmű a feminista disztópiák között. Többször kiadták már magyarul is, legutóbb a Jelenkor, a könyvből létrejött sorozat bombasiker. Lett belőle film, opera, balett, most készül a képregény. Sokak szerint aktuálisabb, mint valaha. A disztópia ugyan negatív jövőképet jelent, mindig az adott mű korának problémáira reflektál. A 80-as években az amerikai politika konzervatív fordulata miatt félelmek kifejezéseként értelmezték a regényt. Atwood akkor visszautasította, hogy prófécia lenne, hiszen semmi olyat nem írt bele, ami ne történt volna már meg. A születésszám csökkenése, az abortusz kérdése és a nők jogai most is forró témák, így nem meglepő, hogy sokan a jövőt látták bele a rendkívül nyomasztó sorozatba.

Magyarországon a gender studies támadások tárgya, nem beszélve a feminizmus szóról. Maga a stáb sem nevezte feministának a sorozatot, szerintük ha a nők jogai emberi jogok, akkor a sorozat is inkább az emberi jogokról szól. Ráadásul adható egy olyan értelmezés is, hogy az apolitikusság az igazi kérdés a történetben, aminek eredménye egy végletekig elnyomó társadalom. A sorozat feminista jellegével is vannak problémák: kérdés, mennyiben feleltethető meg a feminista perspektívának egy olyan sorozat, amely mégiscsak azzal “szórakoztat”, hogy nőket kínoznak, ráadásul mindezt képileg szépen. És míg a könyvben a főszereplő Offerd (magyarul Fredé) parancsnoka egy pocakos öreg úr, a sorozatban egy vonzó férfi. Amitől a nemi erőszak ténye nem változik, de a két szereplő között működik a szexuális dinamika.

Miközben van passzív ellenállás a szolgálólányok között, a baj már megtörtént, a nyelvben is. Offred a hatalom nyelvi formuláit alkalmazza, magában viszont mást gondol, beszólogat, káromkodik. Végül is nem mondja ki, amit gondol. A történet szépen mutatja, hogyan lehet belecsúszni a diktatúrába, hogyan válik az abnormális a résztvevők által normálissá. A szolgálólány meséje figyelmeztetés: nem szabad bűnrészességet vállalni egy olyan politikában, ami egy nagyobb jó érdekében jogoktól foszt meg, és állattá tesz embereket, hogy már ne kelljen velük emberként bánni.

Info: A sorozat részeit az HBO Go-n lehet megnézni

Szerző
2017.05.26 07:46

Nincs visszatérés

Publikálás dátuma
2018.07.17 18:24

Fotó: Népszava/ Szalmási Péter
A szabadságvágy és a döntések felelőssége a közös a Nóra II. rész és a Varsói melódia című darabokban. Az előbbit a Szentendrei Teátrumban, utóbbit a Hatszín Teátrumban mutatták be.
Az ötlet drámaírói részről remek. Vagyis folytatni Ibsen Nóráját, megnézni, mi is történik mondjuk tizenöt év múlva, miután Nóra becsukta maga mögött az ajtót és elhagyta családját. A fiatal amerikai szerző Lucas Hnath ezzel az egyszerű indítással kortalanná teszi a problémát, jobban mondva cselesen áthelyezi a mába. Még ha tizenöt évről is van szó a Szentendrei Teátrumban játszott Nóra II. részben a főhősnő abszolút mainak hat, a vívódásai is azok. Mit is kezd az ember a szabadsággal, egyáltalán lehet-e igazán szabad? Mi is a szabadság? Talán ez az esszenciája a felvetődő kérdéseknek, de azért is jó a dráma, mert ennél sokkal bonyolultabb. És van egy nagy találmánya. A szerző folyamatosan fordít, csavar egyet a nézőponton. Nem csak Nóra álláspontját ismerhetjük meg, hanem a volt a férjét, a házvezetőnőét, sőt, az egyik felnőtt gyerekéét is. Mindez élvezetesen dialógusban, élesen ütköztetve íródott meg. Ezért a darab vitán felül figyelemre méltó. Amikor már igazat adnánk Nórának, jön a másik szereplő, akinek szintén megvan a maga igazsága. Nóra, mint egy háborúban edződött, harcos, sikeres amazon tér vissza abba a házba, ahonnan elment, és szajkózza azokat az elveket, amelyekért megküzdött, amikben hisz. Csakhogy a másik félnek is megvan az ehhez hozzáfűzendő érvényes nézete, sőt megélt belső fájdalma, amit eddig nem volt kinek elmondania. És aztán eljutunk a hazugságig. Mi másig, ami mindent elront és megmérgez, párkapcsolatot, köz és magánéletet. Kiderül nem csak az egymásnak szánt hazugságok a veszélyesek, hanem azok is amelyekkel magunkat áltatjuk. A néven nem nevezett, ki nem beszélt folyamatokról, jelenségekről, vagy netán egyszerűnek tűnő érzésekről nem beszélve.
Miközben nagyszerű a darab, az előadás ritmusa néhol monotonná, egyhangúvá válik. Galgóczy Judit rendezése talán túlságosan is bízik a szövegben, vagy a színészekben, ezért szinte teljesen nélkülözi az akciót. A színészek ülnek, vagy állnak és beszélnek. A színházi szituációk valahogy hiányoznak. Miközben a szereposztás nem vitatható, a színészek élnek is bizalommal. Leginkább Kováts Adél, aki nagy meggyőződéssel áll ki ebben a szerepben is a nők jogaiért. Nóra sokszínűségét, szellemi pengeélét pontosan megmutatva. Csankó Zoltán az elhagyott Torvaldként leginkább későn eszmélő áldozat, aki nem bír szembenézni azzal a tükörrel, amit Nóra tart elé. Karakteres a másik két szereplő, Bodnár Erika házvezetőnőként és a felnőtt lányként László Lili.  A végén Nóra nem köt kompromisszumot, újra kilép azon a bizonyos ajtón egy boldogabb, szabadabb jövő reményében. Bízva abban, hogy azt még ő is megéri. Az egyszer választott útról nincs visszatérés.
Ez a megállapítás igaz Leonyid Zorin kétszereplős színművének, a Varsói melódiának a főhőseire is. A darabot évtizedekkel ezelőtt Törőcsik Mari és Sztankay István játszotta óriási sikerrel. A történetet a rendezők azóta is időről időre előveszik. Most Radnai Annamária fordításában Kocsis Gergely állította színpadra a Hatszín Teátrumban, ahonnan az előadás rövidesen nyári szabadtéri helyszínekre utazik. A történet egyszerű: romantikus szerelem szövődik a II. világháború után egy szovjet fiú és lengyel lány között a Szovjetunióban. A levegőben még ott van a háború tragikuma, a félelem, és az újrakezdés tétova bizonytalansága. A fiatalok viszont egyszer fiatalok, és a szerelemre sem kell sokat várni. A produkció legszebb néhány perce az, amikor a Zeneakadémia kakasülőjén véletlenül egymás mellé sodródott Helga (Tompos Kátya) és Viktor (Adorjáni Bálint) némán hallgatják Chopin muzsikáját. Csak a gesztusokat érzékeljük, ahogy egy dallam titkát megérti a zenekedvelő, úgy fedezi fel lassan egymást egy fiú és egy lány. Előbbi borász, utóbbi énekesnő szeretne lenni. Előttük áll az élet. Az egész élet. Ez egyszerre jelent nyomasztó és felszabadító érzést mindkettőjüknek. A zene aztán sok mindenen átsegít. Kezdeti félszegségen, tapasztalatlanságon. A történet környezete kissé már távoli, a nyelvezet, az ismerkedés ritmusa is idejétmúlt talán. A szerelem romantikája, a találkozás mindenek fölöttisége azonban még mindig időtálló. Csakhogy az idillbe belevág a politika. Azért ez sem ismeretlen dolog manapság, amikor magánéleteket változtat meg, befolyásol alapvetően a közvetlen közéleti közeg. Akkor Szovjetunióban nem házasodhattak idegen országbelivel. Ez a törvény Helgát és Viktort szétválasztja. Ezután pedig már nincs közös út, még akkor sem, ha a szerelem kitart, és találkoznak is tízévenként, de ez már nem ugyanaz, nem is lehet az. Valami elmúlt, és nem jön vissza sohasem. Mindenki változik, a szerelem plátóivá lesz, két élet elmegy egymás mellett. Még akkor is, amikor már törvény nem tiltja a házasságot. Az adott pillanat egyszerisége, amely két sorsot összehoz, sohasem jön vissza. Tompos Kátya érzékenyen és szenvedélyesen mutatja meg a lány állapotváltozásait. A reménytől a reménytelenségig. Nem mellesleg szépen énekel egy lengyel dalt. Adorjáni Bálint a szépfiú sablonjait le nem vetkőzve, közhelyesebben ábrázolja a fiút, akinek mintha igazi mélységei nem is lennének. Ha egyszer becsukjuk magunk után az ajtót, az már gyakran csak a vágyainkban nyílik ki. A mindent megszépítő nosztalgia mögött ott a zár.
2018.07.17 18:24

Kívül a skatulyákon

Publikálás dátuma
2018.07.17 10:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Sam Havadtoy egyedülálló sakkjátszmára csábítja a látogatót alkotásaival. A művész Disney-figurái és színes ajtói segítenek eligazodni az életműben.
Magát festőnek nevezi, de végletekig sarkított csipkefetisizmusa a csak festő, vagy csak szobrász kategóriáit messze felülmúlja – kezdte dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója Sam Havadtoy Huszárlépésben című kiállításán, amely az alkotó New York-ban eltöltött éveit állítja középpontba. A magyar származású, londoni születésű Havadtoy 1972-ben érkezett az amerikai nagyvárosba, s belsőépítészként kezdett ott dolgozni. Ebben az időszakban a város meghatározó művészeivel alakított ki kapcsolatot munkái révén, s ekkor ismerkedett meg többek közt Andy Warhollal, Keith Haringgel és Yoko Onóval. A tárlat ezen együttműködéseknek eredményeit, és Havadtoy egy-egy későbbi munkáját is bemutatja, remekül reflektálva a művész alkotói felfogásának, elképzeléseinek ívére. Havadtoy Yoko Onóval való kapcsolata meghatározó volt művészi pályája alakulásában is, jellegzetes hófehér sakktáblái, és ahhoz fűződő alkotásai ennek lenyomatai. „Az összes kondoleáló üzenet és ajándék közül, mely John Lennon halála után a Dakota házba érkezett, kevés volt furcsább és meghatóbb, mint az a kézzel készített, 5x5 cm-es bőr sakktábla, melyet a sakkvilágbajnok Bobby Fischer küldött. Így kezdtünk Yokóval sakkozni” – emlékezett vissza a művész. A sakkot tematizáló alkotások az életmű és a kiállítás jelentős hányadát teszik ki: Bobby Fischer 1972-es, Borisz Szpasszkij ellen vívott 41 lépéses csatáját Havadtoy 41 darabból álló festménysorozaton örökítette meg – ennek egy része van csupán kiállítva – amelyben a lépések a fehér egy-egy árnyalatában jelennek meg.
A becsomagolás, a beborítás és az elrejtés a művész jellegzetes technikái közé tartozik, s ennek legfontosabb eszköze a csipke. A tárlaton bemutatott alkotások jelentős részét is ez az anyag, az azzal való játék, és a hozzá fűződő egyedi nyelvezet, művészi kifejezésmód uralja. A csipke nem csupán a festményeken, a különféle objektumokon is nagy szerepet kap; s ezen alkotásokat látva könnyű elképzelni, hogy Havadtoy keze és némi csipke alatt még a szemét is műalkotássá változik. Ahogy ezt a XX. században már több kiemelkedő művész esetében is megtapasztalhattuk. Erre az alkotásmódra mutatnak rá az Ajtók című sorozat darabjai is, amelyek életszakaszok megnyílását vagy lezáródását jelentik a művész számára. Holott az anyag meglehetősen távolról érkezett: a becsomagolt, és különféle technikák során megdolgozott ajtók Budapest utcáiról, lomtalanításokból származnak, magukon hordozva a város, és az ott élő emberek múltját is. Épp úgy, ahogy a csipkekesztyűk, amelyek anyagukban őrzik készítőik, valamint viselőik keze nyomát. A rétegek mögött megbúvó történetfoszlányokat a néző saját percepcióinak tükrében tudja csak felfejteni, vagy azokkal kapcsolatot létesíteni. A kiállítás számos további különlegességet is nyújt a látogatóknak: a Disney mesékből jól ismert különféle méretű és kinézetű Mickey egerek, egy beburkolt hófehér Fiat 500-as, vagy a művész egyik legújabb munkája, egy hatalmas kacsás szőnyeg is látható a galériában. Havadtoy munkáiban minden ponton kísérletezés, játékosság, ugyanakkor pontos, aprólékos és tudatos kidolgozottság lelhető fel. Belsőépítészként, lakberendezőként is e törekvéseinek nyitott utat, Keith Haring – pop-art és graffitiművész, társadalmi aktivista – lakásának berendezésében is eszerint járt el. A tárlaton kiállított kandallóelőlap szintén ezt a technikát, hangnemet tükrözi vissza, amely ugyanakkor Haring művészetének egyfajta újraértelmezése, becsomagolása is a számára. Az újrateremtés, el- és felfedés, más színben, más formában való közelítés kiemelkedő szerepet kap Havadtoy művészi létében, s alkotásai e technika mentén gyakran kölcsönös viszonyban, párbeszédben is állnak egymással.
A kiállított darabok olyan szerteágazó, mégis nagyon összetett attitűdöt, gondolkodásmódot tárnak fel előttünk, amelynek megértéséhez nem elég látni az egyes alkotásokat, közel kell férkőzni hozzájuk, bebújni a rétegek, a becsomagolt formák mögé, s meglátni a színek különböző, de nagyon apró, észrevétlen eltéréseit. Csak így érhetjük meg annak a gondolatnak felszabadító igazságát, amelyet Fabényi Julia megnyitóbeszédében hangsúlyozott: Havadtoy az a művész, akit sok skatulyába, vagy egyetlen skatulyába sem lehet szorítani.

Havadtoy háromszor

Az érdeklődők Sam Havadtoy további két magyarországi kiállítására is ellátogathatnak a nyár során. A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban Memory of Love – A szeretet emléke címmel a művész legújabb festményei és szobrai láthatóak július 14. és szeptember 30. között. A budapesti Kálmán Makláry Fine Arts galériában július 16-tól augusztus 10-ig a művész grafikai munkásságába kaphatunk mélyebb betekintést; szitanyomatai mellett, új, kollázs technikával bővített egyedi nyomatai is láthatóak lesznek a tárlaton.

2018.07.17 10:00
Frissítve: 2018.07.17 10:00