baleset;Billy Monger;autóversenyzés;

2017-05-27 07:39:00

Billy Monger élete és versenye

 Épp csak túlélt egy balesetet, amelyben elvesztette mindkét lábát a tinédzser Billy Monger, de álmait így sem adja fel. A fél világ csodálja a küzdelmét.

„Újra versenyezni akarok” – jelentette ki a mosolygós, csillogó szemű tinédzser. A világ meg hitetlenkedve hallgatta szavait, figyelte vidámságát, derűjét: az épp csak 18 éves brit fiú, Billy Monger ugyanis egy kerekesszékből adta az interjút, s rövidnadrágot viselve meg sem próbálta eltakarni a lábaiból maradt csonkokat, amelyeken még be sem forrtak teljesen az amputáció után maradt hegek.

A fiatal autóversenyző élete április végén, a legendás brit versenypályán, a Donington Parkban rendezett Forma-4-es futamon változott meg örökre. Nagy sebességgel előzte több riválisát, amikor az egyik kocsi hirtelen lelassult: többen az utolsó pillanatban még ki tudták kerülni, Mongernek azonban már nem volt esélye erre. Fékezés nélkül, brutális erővel vágódott bele az autóba. Az orvosok és a műszaki mentők másfél órán át küzdöttek azért, hogy stabilizálják állapotát, és kiszabadítsák a roncsból. Az első hírek még arról szóltak, kritikus állapotban van, később pedig arról számoltak be: nincs életveszélyben, de lábait amputálták.

Az, hogy a kifejezetten tehetségesnek tartott kétszeres brit gokartbajnok Billy Monger a pályán kívül is különleges, hamar kiderült. Egy hét sem telt el balesete után, amikor megszólalt a Twitteren. Köszönetet mondott az orvosoknak, mentőknek, az őt biztató embereknek, miközben a mindent megváltoztató veszteségről egy szót sem ejtett, öröméről írt: arról, hogy élhet. Később aztán a kórházból videóüzenetet, fotókat tett közzé, s talán csak akaratlanul, de máris sokat tett a hozzá hasonlóan súlyos balesetet szenvedett sorstársaiért: ahelyett, hogy szemérmes kamerabeállítással elkerülték volna csonkolt lábait, vagy takargatták volna azokat, nyíltan felvállalta a valóságot. Három héttel a baleset után Monger már egy gokart-pályán bukkant fel, ahol versenyző gyerekeknek adott tanácsokat, az Oulton Park nevű pályán pedig, ha csak egy elektromos golfautót, de újra vezetett. „Figyelemre méltó fiatalember” - írta a mindig rendkívül visszafogott korábbi angol Forma-1-es világbajnok, Damon Hill, miközben Niki Laudától Lewis Hamiltonig tucatnyi egykori és mai sztárpilóta biztatta levélben Mongert. És szinte bizonyos, hogy példamutató hozzáállása, bátorsága, ereje is szerepet játszott abban, hogy balesete után többen adományt kezdtek gyűjteni számára, s bár a kitűzött 260 ezer fontos cél sem volt csekély, tegnap már 822 ezer fontnál, több mint 280 millió forintnál tartott a támogatásszámláló...

Miközben Billy Mongert csodálja a világ, egyre többször említik együtt a nevét az olasz Alex Zanardiéval. A korábbi F-1-es pilóta 2001-ben szintén egy versenybalesetben veszítette el mindkét lábát. Ennek ellenére később újra versenyautóba ült, és speciálisan átalakított BMW-vel versenyeket is nyert a túraautó-világbajnokságon, néhány éve pedig a londoni paralimpián aranyérmes lett kézzel hajtott kerékpárral. Zanardi példája, és Billy Monger hihetetlen ereje azt vetíti előre, hogy nem a levegőbe beszélt ez a mosolygós, csillogó szemű tinédzser, amikor azt mondta egy interjúban: „Újra versenyezni akarok.”