Csepel;Németh Szilárd;Csepel Sport Club Alapítvány;

2017-05-29 10:22:00

“Vége van Sziszi” – Meghekkelték Németh Szilárdék honlapját

Meghekkelte a Németh Szilárd által alapított, váratlanul tetemes mennyiségű közpénzhez jutó alapítvány honlapját az Anonymus hackercsoport - szúrta ki a 24.hu.

Mint ismert, múlt héten derült ki, hogy a Németh Szilárd által alapított szervezet viszi tovább a csepeli birkózócsarnok építését. Pénteken ugyanis a csepeli képviselőtestület kétmilliárdot szavazott meg a rezsibiztos által alapított és Németh Szilárd lakhelyére bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnak, hogy felépítse a Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokát. Az 500 milliósnak indult, jelenleg 2 milliárd forintnál tartó kormányzati beruházásnak az alapítványi pénzességen túl annyi köze van Németh Szilárdnak, hogy egyrészt csepeli polgármester volt, másrészt a birkózószövetség elnöke. 

Ezt nem nézte jó szemmel az Anonymus hackercsoport, ezért aztán vasárnap feltörték a Csepel SC Alapítvány honlapját. A bejegyzéshez, amit délelőtt 11-kor tettek közzé, csatolták az Anonymus szokásos jelmondatait (Légió vagyunk. Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Számíts ránk.), illetve egy fotót Németh Szilárdról is, amire a „Vége van Sziszi. Mindent tudunk rólad” szöveg került.

A nyitóoldal címe helyére pedig ez került: „Birkózás – Aki teliszüli a világot, azé a világ.” Az alapítvány címlapját le is mentette a 24.hu, a kimásolt oldalt ide kattintva nézheti meg!