Fidesz;Gémesi György;Magyar Önkormányzatok Szövetsége;

2017-05-29 12:19:00

Szétverné a Fidesz Gémesiék szövetségét is

Levélben „javasolták” a fideszes vezetésű önkormányzatoknak, hogy lépjenek ki a Gémesi György vezette Magyar Önkormányzatok Szövetségéből (MÖSZ) – értesült a Magyar Nemzet. A levélhez a kiváláshoz szükséges formanyomtatványt, valamint egy jogi útmutatót is csatoltak, így az önkormányzatoknak ezek felkutatásával sem lesz dolguk.

Az indoklás szerint a MÖSZ addig tudott hatékony munkát végezni, amíg pártsemlegesen, valóban az egész önkormányzati szektor érdekeit képviselte. „Azzal, hogy a szövetség elnöke egy új ellenzéki párt elnökeként lépett színre, az önkormányzati szövetség is óhatatlanul a napi pártpolitikai küzdelem részévé vált. Ezzel a lépéssel sérült a szövetség függetlensége, aminek egyenes következménye, hogy a jövőben már nem tudja hatékonyan ellátni a szektori érdekképviseletet” – áll a küldeményben. A hozzá csatolt útmutató szerint a kilépési nyilatkozatot „érdemes” visszajuttatni Gémesi Györgynek címezve, a MÖSZ címére.

A gödöllői polgármester szerint a kormánypárti politikusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék: hol Gödöllőn támadják polgármesterként, hol a nemrégiben létrehozott pártja, az Új Kezdet vezetőjeként. – Most éppen az általam vezetett szövetséget szeretnék tönkretenni – nyilatkozta a napilapnak.

Gémesi György idén márciusban jelentette be, hogy több hónapos előkészítés után pártot alapít Új Kezdet néven.

Ahol nem gond a párttagság
A Megyei Jogú Városok Szövetségét Szita Károly, a Fidesz kaposvári polgármestere, míg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét (TÖOSZ) a Somogy megyei Tab kisvárosának szintén kormánypárti polgármestere irányítja.