Van, ami a gegnél is fontosabb

Publikálás dátuma
2017.06.10 07:45

Fotó: /
A szlovák-magyar elsőfilmes rendező műve négy ország koprodukciója hat ország színészeivel. Menet közben új producert is kellett keresni. A szlovák filmintézet rugalmasabb a fiatalokkal.

Lírai univerzalitás jellemezni Kristóf György Out című művét, mely a Cannes-i filmfesztiválon debütált. A magyar kisebbségi koprodukcióban készült mű Ágoston, a munkáját épp elvesztő, ezek után Lettországban szerencsét próbáló munkásember sorsát mutatja be. A történetmesélés helyett inkább egy életérzést akart jellemezni az elsőfilmes direktor.

Mivel az Out elsőfilm, lapunk „miért éppen ezt” kérdésére Kristóf György elárulja, hogy személyes motivációk ihlették a művet. Ahogy fogalmaz, ő maga is egy nemzetközi karakter, hiszen kassai magyar, később lakott Miskolcon, Budapesten és Prágába is, de amikor a film forgatókönyvét írta, akkor épp Rigában élt. Persze, ő nem gazdasági bevándorlóként érkezett Lettországba, mint az Out főhőse, hanem egy szerelem miatt költözött.

– Egyértelműen olyan történetet szerettem volna elmesélni, amikor a főhős külföldön van és folyamatosan költöznie kell. A másik legfontosabb kérdés az volt, hogy az én vagy a szüleim generációjáról szóljon az Out – húzza alá Kristóf György, hozzátéve: édesapja is többször volt külföldön, ez nyilván kihatott az ő életére is, ezért is döntött az ő generációja mellett.

A történet főszereplőjét, Ágostont Terhes Sándor alakítja – ő már nagyon megérdemelt egy igazi főszerepet. Ahogy a rendezőtől megtudtuk, eleinte nem is erre a figurára castingolták a színészt, mivel amatőr szereplőt kerestek első körben. Méghozzá olyat szerettek volna találni, aki nagyon magas. A tervek szerint a film plusz abszurditása lett volna, hogy sosem láttuk volna a főszereplő fejét, mert „kilógott” volna a képből. De miután a rendező rájött, hogy ennél a gegnél sokkal fontosabb színészi feladatok várnak a főszereplőre, elkezdett színészekben gondolkodni.

Ezután szinte egyértelmű választás volt Terhes Sándor, mivel ahogy Kristóf György fogalmaz, ő volt az egyetlen, aki nem vitt bele a karakterbe felesleges drámát, illetve képes volt humort is belecsempészni az alakításába. Ez pedig elengedhetetlen feltétel volt a rendező szemében. Egyébként Terhes Sándor igen egyedi módon készült a szerepre: egy évvel a forgatás előtt Kristóf elvitte Lettországba, és elküldte a színészt azokba a városokba, ahol tudta, hogy forgatni fognak. Emellett kipróbálta magát egy halászhajón is. Sajnos ezekről a kalandokról nem készült werkfilm – pedig biztos érdekes lett volna...

– Taschler Andrea producerrel és a Mirage céggel kezdtük el fejleszteni a filmet, azonban Lovas Nándor és Réti Péter halála után az a döntés született, hogy bezárják a céget, így ez a futó projekt elkerült tőlük – emlékezik vissza Kristóf György rendező. Azt már Pusztai Ferenc koproducer teszi hozzá: már évekkel ezelőtt találkozott a filmtervvel a Midpoint nevű forgatókönyv fejlesztési workshopon, ahol konzulensként vett részt a rendezvényen. Így, amikor az Out új magyar producert keresett, Pusztai örömmel szállt be a produkcióba. Ekkor a forgatókönyv végleges verziója már kész volt, így „csak” a magyar finanszírozást és a gyártást kellett levezényelnie.

Toldi-film, újra és újra
Pusztai Ferenc nem adja fel. Többszörös kudarcélménye ellenére sem vetette el azt a szándékát, hogy Pálfi György nagyszabású és nagy költségvetésű filmje, a mindenki által várt és borítékolhatóan nagy nézőszámot produkáló Toldi végül valamikor mégis megvalósulhasson.
A filmtervet támogatta a Filmalap, majd a rendezővel kialakult szakmai viták után az intézmény visszavonta a korábban megítélt anyagi fedezetet. Pusztai szavai szerint van egy remek könyv, adott egy tehetséges rendező és remélhetőleg a finanszírozásért felelős emberek majd egyszer (újfent) úgy gondolják majd, hogy érdemes erre a projektre áldozni.

Az Out négy ország gyártásában készült hat ország színészeivel, Cannes-ban pedig szlovák színekben indult az Un certain regard versenyszekciójában. A szlovák filmalapnál létezik egy ösztöndíjrendszer, elsőfilmesek még producer nélkül is pályázhatnak, Kristóf György egy kétoldalas szinopszisra kapott hétezer eurót még 2012-ben, hogy írja meg a forgatókönyvet. Így alapvetés volt, hogy szlovák filmként indult el a produkció. Sőt, a fő szakmai döntéseket a szlovák producer hozta meg – még akkor is, ha ízig-vérig magyar filmnek tűnik az Out. (Az operatőr is magyar, Pohárnok Gergely személyében). Mindazonáltal, az is tény: a Magyar Nemzeti Filmalap nem túl gyakran támogat kisebbségi produkciókat. Így Pusztai legnagyobb feladata az intézmény meggyőzése volt. A producer szerint a folyamatban a nehézséget az okozta, hogy a magyar nemzeti finanszírozó intézménynek nincs külön rendszere kidolgozva a koprodukciókra. „Ez azonban csak bürokratikus akadály, és úgy gondolom idővel ez változni fog. Fontos, hogy visszakerüljünk az európai koprodukciók mezőnyébe” – húzta alá Pusztai Ferenc.

Nem mellékesen, az Out nemzetközisége megkérdőjelezhetetlen. Főszereplője magyar karakter, a dialógusok többsége orosz és inkább magyar nyelvű, mintsem szlovák. Kristóf György szerint ez a szlovák filmalapnál nem okozott semmiféle gondot, sőt, azok az újságírók, akik látták Cannes-ban, igen pozitívan reagáltak a filmre, arra azonban a rendező is nagyon kíváncsi, hogy a nagyközönség hogyan fogadja majd az Out-ot. Ám az, hogy Kristóf György soha nem fog érdektelen filmet forgatni, ebben már most biztosak vagyunk: következő filmje egy tánc-sci-fi-thriller kombináció lesz. „A mozgásszínházi hagyományokon alapuló táncfilmek általában lefilmezett koreográfiák, így túl absztraktok, ezt hollywoodi műfaji filmes elemekkel fogjuk majd ellenpontozni” – avatott be Kristóf György.

Infó

Out

rendező: Kristóf György

forgalmazza: Vertigo Média

Bemutató: június 15.

2017.06.10 07:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29