Velencei Bizottság;Civil törvény;IM;Trócsányi László;

2017-06-19 14:55:00

Civil törvény - Trócsányi nem érti a szakértői kritikát

Értetlenségét fejezte ki az Igazságügyi Minisztérium, hogy az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottsága politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét, annak ellenére, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatai többségét az Országgyűlés elfogadta - közölte a tárca hétfőn.

A közlemény tájékoztatása szerint az ET alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteki ülésén, amelynek napirendjén szerepelt az állásfoglalás elfogadása, Trócsányi László igazságügyi miniszter a szabályozás indokoltságát európai kontextusba is helyezve hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára fontos az együttműködés az Európa Tanács szerveivel. Emlékeztettek, hogy az együttműködés szellemében Trócsányi László a törvényjavaslatról április 24-én személyesen tájékoztatta Thorbjorn Jaglandot, az ET főtitkárát, és a Kecsmár Krisztián államtitkár által vezetett szakértői delegáció május 5-én egyeztetést folytatott a főtitkárság jogi szakértőivel. A kormány javasolta az Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslat parlamenti elfogadására csak a Velencei Bizottság előzetes véleményének beérkezését követően kerüljön sor, annak érdekében, hogy a testület javaslatait az Országgyűlés törvényalkotási bizottságában megvitathassák.

A június 2-án ismertté vált előzetes vélemény konklúziójában megfogalmazott konkrét jogi tartalmat érintő javaslatok többségét - ötből hármat - az Országgyűlés elfogadta. A két el nem fogadott javaslat elutasításának indokairól Trócsányi László tájékoztatta a Velencei Bizottságot - írták.

A minisztérium a közleményben hangsúlyozta, hogy a kormány fontosnak tartja az együttműködést a Velencei Bizottsággal, ezért az Igazságügyi Minisztérium értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy a testület - annak ellenére, hogy javaslatai többségét az Országgyűlés elfogadta - politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét. Trócsányi László - aki maga is hosszú éveken át a Velencei Bizottság tagja volt - a vitában kiemelte, hogy az ilyen eljárás nem könnyíti meg a kormány együttműködését a Velencei Bizottsággal - olvasható a közleményben.

Azt is írták: a tárca furcsának tartja, hogy a Velencei Bizottság honlapján a jelen törvénnyel kapcsolatos sajtóközlemény végén már egy másik, közelgő véleményére hívja fel a figyelmet. E szerint még ebben a hónapban delegációt küldenek Magyarországra, amely találkozni kíván a Central European University, nem-kormányzati szervezetek (NGO), valamint a kormányzat képviselőivel. A tervek szerint a küldöttség a megbeszéléseket követően véleményt készít arról a törvényről "amely lehetővé teheti a Soros György által alapított egyetem októberi bezárását" - olvasható a közleményben. Az Igazságügyi Minisztérium ehhez a minden jogi alaposságot nélkülöző tájékoztatáshoz nem kíván kommentárt fűzni, azt ugyanakkor megjegyzi, hogy a közlemény ezen megállapítását prejudikációnak tekinti - közölte a minisztérium.

A Velencei Bizottság pénteken tette közzé végleges véleményét a civil szervezeteket érintő, a múlt hét elején elfogadott magyar törvénnyel kapcsolatban: ebben megállapítják, hogy a módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás, amely csak részben felel meg a bizottság korábban megfogalmazott, előzetes véleményében rögzített fő ajánlásoknak.