Kétkedő rendkereső

Publikálás dátuma
2017.06.20 07:46
Híres kutatók járták körbe Hankiss Elemér szerteágazó életművét FOTÓ: NÉPSZAVA
Fotó: /
A két éve elhunyt tudós életműve máig időszerű kérdéseket vet fel a szociológia, a filozófia és az irodalomelmélet számára. Emlékére rendeztek két napos konferenciát Kőszegen, ahol az előadók Hankiss kérdéseire kerestek válaszokat.

Hankiss Elemér szellemében létrehozzák a Kérdések házát - hangzott el a bejelentés Kőszegen, a gazdag életművet maga után hagyó, 2015-ben elhunyt gondolkodó emlékére rendezett két napos konferencián, ahol az ő kérdéseire kerestek válaszokat.

Hankiss Elemér a mai napig több tudományterületen is érezteti hatását. A Széchenyi-díjas tudós a hatvanas években a történelemtudomány és az irodalomelmélet terén alkotott, a hetvenes években értékszociológiai kutatásokat végzett, 1989-ben megírta a rendszerváltás előtt álló Magyarország lehetséges forgatókönyveit, majd a kilencvenes évektől tovább tágította horizontját. Utolsó műveiben az európai civilizáció, az emberiség és az emberi lét legnagyobb kérdései felé fordult. Műveiben és a katedrán is mindig kérdezett, és kíváncsisággal hallgatta tanítványai válaszait.

Hankiss kérdéseire Kőszegen egy nemzetközi konferencia keretében kerestek választ híres kutatók, és járták körbe a szerteágazó életművet. A programot a 2015-ben alakult Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) szervezte, és az előadások Kőszeg legrégibb bástyájában, az Öregtoronyban (Zwinger) zajlottak. Vitányi Iván szociológus üzenetét Miszlivetz Ferenc, a programot szervező FTI-IASK főigazgatója olvasta fel. Vitányi szerint Hankiss érdeme, hogy a nyugati szerzőkkel egy időben fogalmazta meg azt a problémát, miszerint az emberiség eljutott a bizonytalanság korába, melyben a korábbi értelmezési keretek, mint Isten vagy a történelem elvesztek.

FOTÓ: NÉPSZAVA

FOTÓ: NÉPSZAVA

A konferencia szekciói Hankiss életművének egy-egy fejezetébe engedtek betekintést. A társadalomtudományi és közgazdaságtani részben Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szociológusok, Hankiss szimbólumok iránti fogékonyságáról beszéltek, a politikai, történelmi szekcióban Nagy J. Endre szociológus kiemelte, hogy Hankisst a hétköznapi történések foglalkoztatták, a társadalmat, történelmet is alulnézetből szemlélte. Csepeli György szociálpszichológus Hankiss filozofikus természetéről beszélt. Hankiss kutatóként belenézett a világ kaotikus állapotába, keresve benne a rendet. Utolsó, Bizonytalanság kora című könyvében is ezt a problematikát járta körbe. – Hankiss nem halt meg, mivel bennünk él tovább – véli Csepeli, aki szerint, Hankiss értékszociológusként fog bevonulni a szociológia kánonjába.

A második nap Hankiss az irodalomhoz és a kvantumfizikához kötődő kapcsolatáról esett szó. Az irodalomtudományra nagy hatást gyakorolt Az irodalmi mű, mint komplex modell című munkája, melynek egy fejezetében a Hamlet jelentésrétegeit bontotta ki. Mezősi Miklós klasszika-filológus szerint Hankiss azért választhatta Shakespeare a dán királyfiról szóló művét, mivel az a kérdezés, a szkepszis drámája, így e mű illik a legjobban egy fürkésző tudóshoz. Kroó Norbert fizikus előadásában kiemelte, hogy Hankiss a kvantummechanika bonyolult gondolkodásmódját megkísérelte alkalmazni a társadalomtudományban, vagyis az ok-okozati összefüggések mellett a véletlenek szerepe is foglalkoztatta.

A tudományos tevékenysége mellett szó esett Hankiss 1990-től 1993-ig tartó tévéelnöki tevékenységéről, és a médiaháborúról is. Csortos Szabó Sándor producer felidézte, amikor Antall József miniszterelnök az önkormányzati választások második fordulója előtt nyilatkozni kívánt a Magyar Televízióban, és Hankiss elnökként Göncz Árpád nyilatkozatával kívánta egyensúlyozni azt. Az államfő végül lemondta a szereplést, Hankiss így nem tette adásba a kormányfő nyilatkozatát sem. Csortos szerint Hankiss kiegyensúlyozottságra törekedett, és elnökként két éven át küzdött elveiért, de példája jól mutatja, hogy a legjobb szándék ellenére is elveszhetünk a politika és a hatalom labirintusában.

Az utolsó előadásban hangzott el a szervezők nagy bejelentése: Miszlivetz Ferenc elmondta, hogy a jövőben Kőszegen, a Chernel utca 10. szám alatt létrehozzák Hankiss szellemében a Kérdések házát, amelyben könyvtár, archívum és kutatószobák nyílnak fejlett technológiával ellátva. Mátay Mónika, az FTI-IASK kutatója úgy látja, ha a projekt megvalósul, azzal más magyar városoknak is példával szolgálhatnak. Csepeli György szerint fontos, hogy tervezett Kérdések háza ráhelyezze magát a magyar szellemi térképre. A professzor azonban megjegyezte: – Mára kérdésekkel tele van a padlás, így nemcsak kérdések kellenek, hanem válaszok is. A hamis prófétákkal szembe kell menni. Autonóm válaszra képes embereket kell nevelni.

Szerző
2017.06.20 07:46

Nincs visszatérés

Publikálás dátuma
2018.07.17 18:24

Fotó: Népszava/ Szalmási Péter
A szabadságvágy és a döntések felelőssége a közös a Nóra II. rész és a Varsói melódia című darabokban. Az előbbit a Szentendrei Teátrumban, utóbbit a Hatszín Teátrumban mutatták be.
Az ötlet drámaírói részről remek. Vagyis folytatni Ibsen Nóráját, megnézni, mi is történik mondjuk tizenöt év múlva, miután Nóra becsukta maga mögött az ajtót és elhagyta családját. A fiatal amerikai szerző Lucas Hnath ezzel az egyszerű indítással kortalanná teszi a problémát, jobban mondva cselesen áthelyezi a mába. Még ha tizenöt évről is van szó a Szentendrei Teátrumban játszott Nóra II. részben a főhősnő abszolút mainak hat, a vívódásai is azok. Mit is kezd az ember a szabadsággal, egyáltalán lehet-e igazán szabad? Mi is a szabadság? Talán ez az esszenciája a felvetődő kérdéseknek, de azért is jó a dráma, mert ennél sokkal bonyolultabb. És van egy nagy találmánya. A szerző folyamatosan fordít, csavar egyet a nézőponton. Nem csak Nóra álláspontját ismerhetjük meg, hanem a volt a férjét, a házvezetőnőét, sőt, az egyik felnőtt gyerekéét is. Mindez élvezetesen dialógusban, élesen ütköztetve íródott meg. Ezért a darab vitán felül figyelemre méltó. Amikor már igazat adnánk Nórának, jön a másik szereplő, akinek szintén megvan a maga igazsága. Nóra, mint egy háborúban edződött, harcos, sikeres amazon tér vissza abba a házba, ahonnan elment, és szajkózza azokat az elveket, amelyekért megküzdött, amikben hisz. Csakhogy a másik félnek is megvan az ehhez hozzáfűzendő érvényes nézete, sőt megélt belső fájdalma, amit eddig nem volt kinek elmondania. És aztán eljutunk a hazugságig. Mi másig, ami mindent elront és megmérgez, párkapcsolatot, köz és magánéletet. Kiderül nem csak az egymásnak szánt hazugságok a veszélyesek, hanem azok is amelyekkel magunkat áltatjuk. A néven nem nevezett, ki nem beszélt folyamatokról, jelenségekről, vagy netán egyszerűnek tűnő érzésekről nem beszélve.
Miközben nagyszerű a darab, az előadás ritmusa néhol monotonná, egyhangúvá válik. Galgóczy Judit rendezése talán túlságosan is bízik a szövegben, vagy a színészekben, ezért szinte teljesen nélkülözi az akciót. A színészek ülnek, vagy állnak és beszélnek. A színházi szituációk valahogy hiányoznak. Miközben a szereposztás nem vitatható, a színészek élnek is bizalommal. Leginkább Kováts Adél, aki nagy meggyőződéssel áll ki ebben a szerepben is a nők jogaiért. Nóra sokszínűségét, szellemi pengeélét pontosan megmutatva. Csankó Zoltán az elhagyott Torvaldként leginkább későn eszmélő áldozat, aki nem bír szembenézni azzal a tükörrel, amit Nóra tart elé. Karakteres a másik két szereplő, Bodnár Erika házvezetőnőként és a felnőtt lányként László Lili.  A végén Nóra nem köt kompromisszumot, újra kilép azon a bizonyos ajtón egy boldogabb, szabadabb jövő reményében. Bízva abban, hogy azt még ő is megéri. Az egyszer választott útról nincs visszatérés.
Ez a megállapítás igaz Leonyid Zorin kétszereplős színművének, a Varsói melódiának a főhőseire is. A darabot évtizedekkel ezelőtt Törőcsik Mari és Sztankay István játszotta óriási sikerrel. A történetet a rendezők azóta is időről időre előveszik. Most Radnai Annamária fordításában Kocsis Gergely állította színpadra a Hatszín Teátrumban, ahonnan az előadás rövidesen nyári szabadtéri helyszínekre utazik. A történet egyszerű: romantikus szerelem szövődik a II. világháború után egy szovjet fiú és lengyel lány között a Szovjetunióban. A levegőben még ott van a háború tragikuma, a félelem, és az újrakezdés tétova bizonytalansága. A fiatalok viszont egyszer fiatalok, és a szerelemre sem kell sokat várni. A produkció legszebb néhány perce az, amikor a Zeneakadémia kakasülőjén véletlenül egymás mellé sodródott Helga (Tompos Kátya) és Viktor (Adorjáni Bálint) némán hallgatják Chopin muzsikáját. Csak a gesztusokat érzékeljük, ahogy egy dallam titkát megérti a zenekedvelő, úgy fedezi fel lassan egymást egy fiú és egy lány. Előbbi borász, utóbbi énekesnő szeretne lenni. Előttük áll az élet. Az egész élet. Ez egyszerre jelent nyomasztó és felszabadító érzést mindkettőjüknek. A zene aztán sok mindenen átsegít. Kezdeti félszegségen, tapasztalatlanságon. A történet környezete kissé már távoli, a nyelvezet, az ismerkedés ritmusa is idejétmúlt talán. A szerelem romantikája, a találkozás mindenek fölöttisége azonban még mindig időtálló. Csakhogy az idillbe belevág a politika. Azért ez sem ismeretlen dolog manapság, amikor magánéleteket változtat meg, befolyásol alapvetően a közvetlen közéleti közeg. Akkor Szovjetunióban nem házasodhattak idegen országbelivel. Ez a törvény Helgát és Viktort szétválasztja. Ezután pedig már nincs közös út, még akkor sem, ha a szerelem kitart, és találkoznak is tízévenként, de ez már nem ugyanaz, nem is lehet az. Valami elmúlt, és nem jön vissza sohasem. Mindenki változik, a szerelem plátóivá lesz, két élet elmegy egymás mellett. Még akkor is, amikor már törvény nem tiltja a házasságot. Az adott pillanat egyszerisége, amely két sorsot összehoz, sohasem jön vissza. Tompos Kátya érzékenyen és szenvedélyesen mutatja meg a lány állapotváltozásait. A reménytől a reménytelenségig. Nem mellesleg szépen énekel egy lengyel dalt. Adorjáni Bálint a szépfiú sablonjait le nem vetkőzve, közhelyesebben ábrázolja a fiút, akinek mintha igazi mélységei nem is lennének. Ha egyszer becsukjuk magunk után az ajtót, az már gyakran csak a vágyainkban nyílik ki. A mindent megszépítő nosztalgia mögött ott a zár.
2018.07.17 18:24

Kívül a skatulyákon

Publikálás dátuma
2018.07.17 10:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Sam Havadtoy egyedülálló sakkjátszmára csábítja a látogatót alkotásaival. A művész Disney-figurái és színes ajtói segítenek eligazodni az életműben.
Magát festőnek nevezi, de végletekig sarkított csipkefetisizmusa a csak festő, vagy csak szobrász kategóriáit messze felülmúlja – kezdte dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója Sam Havadtoy Huszárlépésben című kiállításán, amely az alkotó New York-ban eltöltött éveit állítja középpontba. A magyar származású, londoni születésű Havadtoy 1972-ben érkezett az amerikai nagyvárosba, s belsőépítészként kezdett ott dolgozni. Ebben az időszakban a város meghatározó művészeivel alakított ki kapcsolatot munkái révén, s ekkor ismerkedett meg többek közt Andy Warhollal, Keith Haringgel és Yoko Onóval. A tárlat ezen együttműködéseknek eredményeit, és Havadtoy egy-egy későbbi munkáját is bemutatja, remekül reflektálva a művész alkotói felfogásának, elképzeléseinek ívére. Havadtoy Yoko Onóval való kapcsolata meghatározó volt művészi pályája alakulásában is, jellegzetes hófehér sakktáblái, és ahhoz fűződő alkotásai ennek lenyomatai. „Az összes kondoleáló üzenet és ajándék közül, mely John Lennon halála után a Dakota házba érkezett, kevés volt furcsább és meghatóbb, mint az a kézzel készített, 5x5 cm-es bőr sakktábla, melyet a sakkvilágbajnok Bobby Fischer küldött. Így kezdtünk Yokóval sakkozni” – emlékezett vissza a művész. A sakkot tematizáló alkotások az életmű és a kiállítás jelentős hányadát teszik ki: Bobby Fischer 1972-es, Borisz Szpasszkij ellen vívott 41 lépéses csatáját Havadtoy 41 darabból álló festménysorozaton örökítette meg – ennek egy része van csupán kiállítva – amelyben a lépések a fehér egy-egy árnyalatában jelennek meg.
A becsomagolás, a beborítás és az elrejtés a művész jellegzetes technikái közé tartozik, s ennek legfontosabb eszköze a csipke. A tárlaton bemutatott alkotások jelentős részét is ez az anyag, az azzal való játék, és a hozzá fűződő egyedi nyelvezet, művészi kifejezésmód uralja. A csipke nem csupán a festményeken, a különféle objektumokon is nagy szerepet kap; s ezen alkotásokat látva könnyű elképzelni, hogy Havadtoy keze és némi csipke alatt még a szemét is műalkotássá változik. Ahogy ezt a XX. században már több kiemelkedő művész esetében is megtapasztalhattuk. Erre az alkotásmódra mutatnak rá az Ajtók című sorozat darabjai is, amelyek életszakaszok megnyílását vagy lezáródását jelentik a művész számára. Holott az anyag meglehetősen távolról érkezett: a becsomagolt, és különféle technikák során megdolgozott ajtók Budapest utcáiról, lomtalanításokból származnak, magukon hordozva a város, és az ott élő emberek múltját is. Épp úgy, ahogy a csipkekesztyűk, amelyek anyagukban őrzik készítőik, valamint viselőik keze nyomát. A rétegek mögött megbúvó történetfoszlányokat a néző saját percepcióinak tükrében tudja csak felfejteni, vagy azokkal kapcsolatot létesíteni. A kiállítás számos további különlegességet is nyújt a látogatóknak: a Disney mesékből jól ismert különféle méretű és kinézetű Mickey egerek, egy beburkolt hófehér Fiat 500-as, vagy a művész egyik legújabb munkája, egy hatalmas kacsás szőnyeg is látható a galériában. Havadtoy munkáiban minden ponton kísérletezés, játékosság, ugyanakkor pontos, aprólékos és tudatos kidolgozottság lelhető fel. Belsőépítészként, lakberendezőként is e törekvéseinek nyitott utat, Keith Haring – pop-art és graffitiművész, társadalmi aktivista – lakásának berendezésében is eszerint járt el. A tárlaton kiállított kandallóelőlap szintén ezt a technikát, hangnemet tükrözi vissza, amely ugyanakkor Haring művészetének egyfajta újraértelmezése, becsomagolása is a számára. Az újrateremtés, el- és felfedés, más színben, más formában való közelítés kiemelkedő szerepet kap Havadtoy művészi létében, s alkotásai e technika mentén gyakran kölcsönös viszonyban, párbeszédben is állnak egymással.
A kiállított darabok olyan szerteágazó, mégis nagyon összetett attitűdöt, gondolkodásmódot tárnak fel előttünk, amelynek megértéséhez nem elég látni az egyes alkotásokat, közel kell férkőzni hozzájuk, bebújni a rétegek, a becsomagolt formák mögé, s meglátni a színek különböző, de nagyon apró, észrevétlen eltéréseit. Csak így érhetjük meg annak a gondolatnak felszabadító igazságát, amelyet Fabényi Julia megnyitóbeszédében hangsúlyozott: Havadtoy az a művész, akit sok skatulyába, vagy egyetlen skatulyába sem lehet szorítani.

Havadtoy háromszor

Az érdeklődők Sam Havadtoy további két magyarországi kiállítására is ellátogathatnak a nyár során. A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban Memory of Love – A szeretet emléke címmel a művész legújabb festményei és szobrai láthatóak július 14. és szeptember 30. között. A budapesti Kálmán Makláry Fine Arts galériában július 16-tól augusztus 10-ig a művész grafikai munkásságába kaphatunk mélyebb betekintést; szitanyomatai mellett, új, kollázs technikával bővített egyedi nyomatai is láthatóak lesznek a tárlaton.

2018.07.17 10:00
Frissítve: 2018.07.17 10:00