MSZP;Botka László;plakáttörvény;

2017-06-23 08:09:00

Ki a főnök?

Még ilyet: Botka László bekeményített. És kezébe vette az irányítást. Elsőnek a plakáttörvény ügyében - utána bizonyára még sokszor - egységet követel pártjától. Most ezen csámcsog a hatalom médiája és sajtója. Hiába van elnök, meg frakcióvezető, a miniszterelnök-jelölt dönt mindenről. Ez felháborító. Hol itt a demokrácia?

Az MSZP példát vehetne a Fideszről. Ahol rend van. Ha például a miniszterelnök elutazik valahova - konkrétan Brüsszelbe -, akkor majd a frakcióvezető megmondja neki, haza kell-e térnie egy kulcsfontosságú szavazásra (a plakáttörvényről). Legalábbis ezt közölte a kormányfő sajtófőnöke kedden. És azóta izgulhatott mindenki, mit mond majd Kósa Lajos. Csütörtökre kiderült. Azt javasolta, ne jöjjön vissza idő előtt, mert az ország érdekét képviseli Brüsszelben, s ez van olyan fontos, mint az itthoni voksolás. Igaz, volt egy kis ellentmondás a szavakban, mert Havasi Bertalan úgy fogalmazott, főnöke a frakcióvezető "utasításának" megfelelően jár majd el, míg Kósa ajánlatról beszélt.

De persze nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ezek szerint Orbán Viktor nem mindenható. Elnézve ugyanis pártja működését, az volt az érzésünk, minden úgy történik, ahogy a vezér akarja. Most meg azt mondták, mégsem. Vagy nem mindig. Tévedés volt azt hinni, hogy a Fidesz jelenlegi pozíciója csak a főnök erős kezének köszönhető. Nincs tehát katonás fegyelem, lehet kibeszélés, aki meg nem áll be a sorba, azt nem éri retorzió. Jó tudni.

Így az is nyilvánvaló, hogy Botka László rossz tanácsadókra hallgat, ha azt hiszi, ugyanazzal érhet el sikert, mint Orbán Viktor. Jobban teszi, ha nem követi Soros György vagy Simicska Lajos utasításait, amint az a lakájmédia leleplező anyagaiból kiderült. Bár igaz, az urakkal egykor Orbán is jóban volt (hatottak rá).

Nagy a zűrzavar. De ki a főnök?