egészségügy;csere;kórházak;lélegeztetőgép;

2017-06-23 07:05:00

Egyelőre nem cserélik le a lélegeztetőgépeket

Példátlanul nagy összegre, 50 millió forintra büntette, és megsemmisítette a kórházfenntartó hivatal a sürgősségi és intenzív ellátásban alkalmazott lélegeztetőgépek és monitorrendszerek beszerzésére hirdetett pályázatát a közbeszerzési hatóság – tudta meg a Népszava. A büntetés tíz súlyos beteg kezelésének az ára.

A büntetés kiszabásakor figyelembe vették, hogy nem először kellett elmarasztalni az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK). A közbeszerzési bíróság az egyik pályázó kérésére vizsgálta, hogy a kiírás mennyire nyitott valódi versenyt a szállítók között, s elfogadta a panaszos álláspontját, miszerint a műszaki paramétereket úgy fogalmazták meg, hogy a pályázaton csak egyetlen gyártó termékei felelhettek meg. Mivel erre a kórházfenntartó nem tudott elfogadható magyarázatot adni, a pályázatot megsemmisítették, és bírságot szabtak ki.

Az 50 milliós büntetés befizetésére nincs halasztó hatálya annak, hogy a határozat ellen a kórházfenntartó bírósághoz fordulhat. Az összeg, amit két héten belül a kincstári számlára be is kell fizetni, legalább tíz nagyon súlyos betegség kezelésének az ára. Az pedig, hogy a tendert is megsemmisítették, azzal jár, hogy egyelőre elmarad a sürgősségi és a kórházi intenzív osztályokon a lélegeztetőgépek és betegőrző monitorok - több száz gép - cseréje. Lapunk kérdésére, hogy milyen következménye van/lehet a közbeszerzési hatóság döntésének, azt válaszolták, hogy szerintük a lélegeztetőgép tender kiírása megfelelt számos, azon elinduló cégnek. Mint írták: a közbeszerzési döntőbíróság ugyan első fokon elmarasztaló ítéletet hozott számunkra, ám ez ellen a bíróságon kérnek jogorvoslatot.

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház: bejutni lehetetlen
FORRÁS: A KÓRHÁZ HONLAPJA

FORRÁS: A KÓRHÁZ HONLAPJA

A Jahn Ferenckórház saját fényképe a megkezdett festésről
Miközben szerda este csak a bezárt osztályt tudta megmutatni az ATV kamerája, tegnap a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház saját képeket közölt a felújításról saját honlapján. A szocialisták nyílt levélben követelik, hogy a főigazgató valljon színt: mi történik az intézményében, amely 450 ezer ember ellátásáért felelős. Az MSZP emlékeztet, az intézmény túl sűrűn szerepel a sajtóban: korábban több napos halottat találtak a vécében, fél éve ágyi poloskák miatt kellett lezárni a szemészetet, június elején a főbejárat előtt kapott epilepsziás rohamot egy 30 év körüli, négy hónapos terhes nő, akinek hiába kértek segítséget a kórházból. Kedden a Hír TV számolt be: tömegével mondtak fel ápolók és nővérek, a kórház egyik osztályát be kellett zárni. Lapunk hiába kérte, hogy megtekinthessük a felújítást, fényképeket készíthessünk, ezt elutasították, mondván: zavarnánk a betegellátást.