Orbán-kormány;New York;küldött;CEU;Altusz Kristóf;

2017-06-24 11:47:00

CEU - Orbánék küldöttje is leckét kapott

Altusz Kristóf aligha ezért utazott Amerikába- jegyzi meg a hvg.hu annak kapcsán, hogy a kiküldetés nem kimondottan a várakozásoknak megfelelően alakult. A magyar kormány küldöttje azért ment New Yorkba, mert az új felsőoktatási törvény (lex CEU)  előírja, hogy a tengerentúli egyetemek magyarországi működését bilaterális megállapodás garantálja. A CEU közleményben reagált a történtekre. Majd ugyenezt tette a KKM sajtósa is. 

Az Orbán-kormány persze tagadja, hogy a törvény az általuk csak Soros-egyetemnek hívott CEU  ellehetetlenítését célozná, vagy, hogy az sértené az akadémiai szabadságot. A küldöttnek ennek jegyében kellett tárgyalnia, ám a meggyőzés nem skerült.

New York állam ugyanis diplomatikus hangvételű közleményben adott hírt a magyar kormány küldöttjével való tárgyalásairól, amelyben azonban kiemelik az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségét.

Termékeny tárgyalásokat folytattunk a magyar kormány képviselőivel a Közép-európai Egyetem státuszáról, amely egy New York államban akkreditált világszínvonalú intézmény – írja Andrew Cuomo kormányzó hivatala. Azért találkoztunk, hogy beszéljünk egy új törvényről, amely veszélyezteti a CEU létét Magyarországon, és elmondjuk az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségességét.

Vagyis Coumo irodájának közléséből kiderül:  Altusz Kristóf a kormány egyik - valóban meglehetősen átlátszó -  állításáról sem tudta meggyőzni New York állam képviselőjét.

A közlemény végén az amerikaiak mindenkit megnyugtatnak: Jól haladtunk Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Reméljük, gyorsan haladunk a megoldás felé, amely megmenti a CEU integritását és fontos oktatási küldetését.

Hogy mi? - kérdezhetné ezen a ponton a magyar állam, illetve a küldött, vagy a KKM, de hát mi nem efelé a "megoldás" felé akarunk haladni...

CEU: bízunk a megoldásban
A CEU üdvözli Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közleményét, amely a magyar kormány képviselőjével folytatott tegnapi megbeszéléseket "eredményesnek" nevezte. A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, de bízunk benne, hogy ezek olyan megoldáshoz vezetnek, ami lehetővé teszi, hogy a CEU szabad intézményként Budapesten maradhasson.

A levél fordítása: 

Andrew M. Cuomo, New York állam kormányzójának közleménye

Ma produktív megbeszéléseket folytattunk a magyar kormány képviselőivel a New York államban akkreditált, világszínvonalú oktatási intézmény, a Közép-európai Egyetem jövőjéről.  Azért találkoztunk, hogy megvitassuk az új törvényt, amely a CEU magyarországi működésének folytatását veszélyezteti, és hogy sürgősen aláhúzzuk az akadémiai szabadság megőrzésének szükségességét. Jó előrehaladást értünk el Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Reméljük, hogy gyors megoldást sikerül találni, ami biztosítja a CEU integritását és létfontosságú oktatási missziójának folytatását.

 

update 

Reagált a KKM sajtófőnöke:

A törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké 

A magyar kormány nyitott a felsőoktatással kapcsolatos tárgyalásokra, és a magyar törvényeknek megfelelő megállapodásra. Ugyanakkor a tárgyalásokon nem kell a tanszabadságot megvédeni, mert Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti. A tárgyalásoknak szintén nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké. A tárgyalásoknak azonban célja annak megvizsgálása, hogy mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott ennek megfelelően eredményes tárgyalásokat folytatott Marylandben, és tárgyalt New York állam képviselőivel is. A magyar előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereink, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem, aki Balog Zoltánnak írt levelében egyáltalán nem beszélt az akadémiai szabadság sérelméről - írja a dokumentumban Menczer Tamás sajtófőnök.

Az a megátalkodott Népszava

Ami ez utóbbit illeti, a levél kapcsán a megátalkodott Népszava (mi) a Dupla sallert kaptunk az Egyesült Államoktól c. cikkében egyebek mellett a következőket írta: Noha Balog Zoltán igyekezett rendkívül konstruktívnak érzékeltetni a levélváltást, valójában Betsy DeVos miniszter csak újra a tudomására hozta: nem kormányzati, hanem szövetségi tagállami hatáskör a CEU ügye.