Európa-bajnokság;női kézilabda-válogatott;

2017-06-28 07:55:00

Egy csoportba került a címvédővel a női kézilabda-válogatott

A világ- és Európa-bajnok Norvégia mellett Svédország, Csehország, Lengyelország és Argentína nemzeti együttesével került egy csoportba a magyar női kézilabda-válogatott – derült ki a decemberi, németországi világbajnokság csoportkörének sorsolásán tegnap Hamburgban. Egyúttal az is eldőlt, hogy a magyarok találkozóit Bietigheim-Bissingenben rendezik.

„A 6. kalapból szerettem volna elkerülni a szabadkártyás lengyeleket, így nem örülök, hogy egy könnyebben legyőzhető csapat helyett őket kaptuk. A többi kalapból olyan ellenfelek kerültek a B-csoportba, amelyeknél erősebbeket és gyengébbeket is sorsolhattak volna számunkra. A norvégok erejét megtapasztaltuk az Eb-n, a svédeket sem tartom legyőzhetetlennek, a cseheknek pedig kifejezetten örülök” – értékelt a hazai szövetség honlapjának nyilatkozó Kim Rasmussen, a magyar együttes szövetségi kapitánya.

A tornát december 1. és 17. között rendezik, a csoportok első négy helyezettje jut be a nyolcaddöntőbe.