MSZP;olimpia;támogatás;TAO-pénzek;

2017-07-04 07:09:00

Kiperli az olimpiai költést az MSZP

Első fokon pert nyert Velez Árpád, az MSZP országgyűlési képviselője a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. ellen. A társasági adótörvény (tao) egyik szakasza, azaz "az olimpiai pályázat támogatásának adókedvezményére" vonatkozó passzusok alapján ugyanis az olimpiára is fel lehetett ajánlani tao pénzeket a szokásos focin és egyéb látvány-csapatsportokon túlmenően. Az MSZP 2017 márciusában arra volt kíváncsi, hogy ezzel a joggal 2016-ban, illetve 2017-ben milyen állami, vagy önkormányzati cég és egyéb köztulajdonban álló gazdasági társaság élt.

A szocialisták szerint ugyanis ezzel gyakorlatilag az állam egyik zsebéből, a másikba rakta a tao pénzeket, amelyeket a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. már fel is használhatott, ki tudja, mire. A cég azzal védekezett a per előtti levelezésben, hogy módosították az adózás rendjéről szóló törvényt 2016 októberében. Kifejezetten a tao pénzek eltitkolásának érdekében - az adózás rendjéről szóló törvénybe beleraktak egy olyan szakaszt, amely nyomán adótitoknak minősül a tao. Az első fokon eljáró bíró szerint viszont, ha a törvény megengedi, vagy előírja, akkor ki lehet adni adótitkot is. Az MSZP politikusát képviselő ügyvéd lapunknak elmondta, hogy a bíró a szóbeli indoklásában kiemelte, a tao pénzmozgásnak mindkét alanya közpénzzel gazdálkodott, illetve a tao pénzek nyilvánossága már kialakult bírói gyakorlattal rendelkezik. Az alaptörvény szerint pedig a közpénzek felhasználása közérdekű adat, azaz nyilvános kell, hogy legyen.

Alperesi fellebbezés esetén a per folytatására vélhetően ősszel kerül sor.