önkormányzat;XV. kerület;Hajdú László;

2017-07-05 07:08:00

Komikus nem fegyelmi a XV. kerületben

Esélye sem volt a XV. kerületi polgármester elleni fegyelmi eljárásnak a helyi képviselő-testületi ülésén, ami a Hajdu László melletti örömgyűléssé változott.

Hiába kezdeményezte a Fidesz múlt héten a fegyelmi eljárást Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere ellen, nem lett meg a többsége a keddi testületi ülésen. Az erről döntő bizottságba egy fideszes, egy MSZP-s és egy jobbikos képviselő kapott volna helyet. Csakhogy a kezdeményezés éllovasa, a legnagyobb frakcióval rendelkező Fidesz el sem ment az ülésre, ahova már be sem lehetett volna férni, annyi érdeklődő volt. A csonka képviselő-testületi ülésnek, amit így a polgármester munkaértekezletnek minősített, a mellette kiálló szimpátiatüntetés adta meg az alaphangját a városháza előtt.

Hajdu összefoglalta a jelenlevők számára, mi vezetett oda, hogy a Fidesz polgármestert akarja felmenteni azért, mert nem hagyja a közpénzek elherdálását. 2016. decemberben a képviselő-testület jóváhagyta két óvoda és egy bölcsőde teljes körű felújítását és hőszigetelését összesen 280 millió forintért. Februárban a költségkereten belüli kivitelezői ajánlatokat kaptak, s bár a fideszes Pintér Gábor alpolgármester előterjesztésére a képviselők június elején megszavazták a túlköltést, a polgármester nem biztosított a forrását a költségvetésben. Ehelyett törvényességi eljárást kezdeményezett, a gazdasági versenyhivatalhoz és a közbeszerzési hatósághoz fordult jogorvoslatért. Ez az ő bűne a Fidesz előtt – vonta le a köbvetkeztetést.

A határozatképesség hozzávetőleg fél órára állt volna rendelkezésre a szavazáshoz, de végül nem került rá sor, mert a fegyelmi bizottságba delegált szocialista politikus, Móricz Eszter hozzászólása végén elhagyta az üléstermet. Ekkor a polgármester félóra szünetet rendelt el, de a határozatképességet ezután se sikerült helyreállítani, így az ülést elnapolták egy héttel későbbre. A közönség „Hajrá Laci!, Nem hagyjuk!” felkiáltásokkal és vastapssal üdvözölte Hajdut. A polgármester a meghiúsult eljárást a Népszavának úgy értékelte, a Fidesz végül belátta, ilyen eszközökkel nem lehet érvényesülni. Szerinte meggondolták már magukat nem csak a fegyelmivel, hanem a beruházási költségeinek ilyen erőteljes emelésével kapcsolatban is. Ezért nem vettek részt az ülésen, amire semmiféle magyarázatot nem adtak, vélhetően csak nem mertek elmenni és szembesülni a kerületiek véleményével. Kedden a pénzügyi bizottság fideszes elnöke se jelent meg a testület ülésén, amin a fegyelmiről határoztak volna.

Az ülés negatív figurája vitathatatlanul Móricz Eszter volt: rendkívüli ellenszenvet váltott ki hozzászólásával, amikor a jegyzőt, Lamperth Mónikát támadta. A telt házas ülésteremben pfújolták, fütyülték az ezután távozó politikust, aki szerint a jegyzőnek készítik elő a polgármesteri széket. Lamperth erre nem kívánt reagálni lapunknak, ám Móricz frakciótársa, az MSZP-s Tóth Imre kérdésünkre azt mondta: ő maga semmiképpen sem szavazta volna meg az eljárást. Rövid hozzászólásában azt hangsúlyozta, semmiféle koalíciót nem kötnek a Fidesszel. Éppen ellene harcolnak, a korrupció megszüntetése és a demokratikus értékek visszaállítása a céljuk.