Szerintem;Rétvári Bence;

2017-07-06 08:26:00

Cinizmus

Rétvári Bencét eszes politikusnak tartom. Követi ugyan a Fidesz-kánon előírásait, azaz nem feltétlenül befolyásolják a tények, de igyekszik mérsékletet tanúsítani. Úgy látszik azonban, belefáradt ebbe, mert legutóbb már követte a nagy kinyilatkoztatókat, akik számára az a valóság, amit föntről sugallnak. Rétvári Bencének most az a feladat jutott, hogy meg kell magyarázni a miniszterelnök sportőrületét, amelynek egyik tünete stadionépítési mániája. Az államtitkár a következőket jelentette ki: a stadionokra költés tulajdonképpen sok terhet vesz le az egészségügy válláról, hiszen a sportolókra háromszor kevesebbet kell költeni. Nagy kár, hogy a bizonyító számok hiányoztak. Ezek szerint a stadionok költsége kiváltja a kórházi kezelést. Kérdés, hányan sportolnak bennük. Az elöregedő társadalom idős tagjai aligha. Nekik inkább normális egészségügyi ellátásra és jól működő kórházakra volna szükségük, a futópályát szívesen átengedik Rétvári Bencének és társainak. Ők sajnos még nem szaladnak, az egészségügyi dolgozók viszont igen – külföldre.