sztrájk;Tesco;

2017-07-08 14:32:00

Tüntettek a Tesco dolgozói - Fotók!

Tisztességes bérért, a mindenkinek kijáró tisztességes megélhetésért tüntetett mintegy 300 Tesco-dolgozó a budapesti Fogarasi úti áruház előtt szombaton. A szakszervezetek minden szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalónak 15 ezer forintos béremelést követelnek a Tescónál - jelentette ki Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!  FOTÓK: TÓTH GERGŐ

A Kettős Mérce élőben közvetítette a demonstrációt:

A két szervező szakszervezet, a KDFSZ és a KASZ vezetői, Bubenkó Csaba és Karsai Zoltán felszólalásából kiderült, hogy a tüntetéssel nincs vége az érdekvédelemnek: a Tesco a közeljövőben sztrájkra számíthat, amennyiben nem engednek a bérkövetelésnek. Bubenkó Csaba elmondta, hogy szerinte európai szintű szolgáltatásért európai szintű bérek járnak, ezért minden dolgozónak kétszámjegyű béremelést követelnek. Sáling József is azt hangsúlyozta: ha nem lesznek tisztességes bértárgyalások, folytatják a demonstrációkat, és ha kell, létrehozzák a sztrájkbizottságot és akár sztrájkot is szerveznek. 

A tüntetésen felolvasták a dolgozók követeléseiből összeállított petíciót, majd a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének és a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének szolidaritási nyilatkozatát is. 

Sáling József, a KASZ elnöke beszédet mond

Sáling József, a KASZ elnöke beszédet mond

Előbbi legfontosabb pontjai szerint a szakszervezetek minimum 15 ezer forintos béremelést követelnek minden dolgozónak, ezáltal pedig azt, hogy oldják fel a minimálbér-emelés miatt kialakult bértorlódást az alacsony bérsávokban. Arra a több felszólalásban megjelent sérelemre is megoldást követelnek, hogy a munkaerőhiány miatt kialakuló fluktuációban újonnan érkező dolgozóknál azok a dolgozók sem keresnek többet, akik már évek óta a vállalatnak termelik a profitot. Végül azt követelik, hogy ne diszkrimináljanak az ország különböző régióiban dolgozók között: ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér járjon.

A petíciót Rácz Gábor, a Tesco országos vezetője vette át - írja a Kettős Mérce tudósítója, aki a tüntetők között kiszúrta Schiffer Andrást, az LMP volt társelnökét, és Schmuck Erzsébetet, az LMP korábbi frakcióvezetőjét is.

A petíció átadása után Szalóki Ági énekes és a tüntetők közösen énekelték el az LGT Neked írom a dalt című dalát, ezzel zárult a tüntetés. 

MTI Fotók: Soós Lajos

MTI Fotók: Soós Lajos

Nem vezetett sehova a bértárgyalás

Buday Pálné, a KASZ alelnöke a június végi bértárgyalást követően jelentette be, hogy a munkavállalókat képviselő két szakszervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) a dolgozók érdekében demonstrációt tart, miután a munkáltató továbbra is bruttó, dolgozónként 4 ezer forintos béremeléssel számolt. 

A társaság júliustól 12 700 munkavállaló bérét emelné meg átlagosan 2,3 százalékkal, közülük 10 000 alkalmazottat érint a Tesco által bejelentett bruttó 4000 forintos béremelés, amelynek köszönhetően a fizetésük bruttó 161 000 forintról (ez a szakmunkás garantált bérminimum) 165 000 forintra emelkedik. A szakszervezetek célja azonban az, hogy a munkáltató a bruttó 4000 forintnál nagyobb mértékben emelje meg a jelenleg szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók bérét és kezelje a cégnél a bérek összecsúszásából adódó problémát.

A munkáltató arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy a profit és a forgalom tekintetében a vállalat az elvárt eredmények alatt teljesített, ezért nem tud a cég ettől magasabb mértékű béremelést adni. A KASZ és a KDFSZ azonban ragaszkodik a munkáltató által tavaly bejelentett bérfejlesztéshez, amikor a Tesco célként tűzte ki, hogy a társaság a következő három évben az ország három legjobban fizető munkáltatója közé kerüljön, ami éves szinten 10-15 százalékos béremeléssel járna. A szakszervezetek ezért nem fogadták el a Tesco vezetése által június elején bejelentett 1 milliárd forintos béremelési ajánlatot.