Budapest Pride;Pride felvonulás;

2017-07-08 15:53:00

Budapest Pride - Húszezren vonultak az egyenjogúságért (Videók)

A Budapest Pride szervezői a kezdés előtt jelentették be: alternatív útvonalon haladnak, miután a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk. A Kossuth téren felállított színpadon Steiner Kristóf, Schilling Árpád és a Támogató Szülők Csoportjának alapítója is az esélyegyenlőség érvényesüléséért szólalt fel. A több, mint húszezresre dagadt tömeg fél 5-kor indult el a Várkert Bazár irányába a Lánchídon át, ahol szélsőjobbosok egy csoportja elállta a vonulók útját, a rendőrség azonban szétoszlatta az ellentüntetőket. A menet vége hat óra után ért Budára, ekkor ért véget hivatalosan a rendezvény. Az idei Budapest Pride-ról készített képgalériánkat ide kattintva nézheti meg!

18:10 - A menet vége most ért át Budára, az egyik szervező bejelentette, hogy a rendezvénynek vége. A szervezők becslése szerint 22-23 ezer ember vett részt a Pride-on.

17:45 - A menet eleje megérkezett a Várkert bazárhoz, a pesti oldalon viszont sokan még rá sem fordultak a Lánchídra.

17:30 - Tele a Lánchíd: a menet eleje már átért Budára, a vége azonban még a híd közelében sincs.

17:15 - A tömeg a Lánchíd pesti hídfőjénél tart, ahol szélsőjobbosok egy csoportja jelent meg, hogy elállják a vonulók útját, de a rendőrök megakadályozták, hogy berohanjanak a tömegbe. Erről a rendőrség azt közölte: a szombatra "a Budapest Pride 2017 szervezői részéről újonnan bejelentett, a korábbi felvonulástól eltérő menet útvonalán", a Lánchíd pesti hídfőjénél feloszlattak egy előre be nem jelentett ellentüntetést; nem sérült meg senki.

A korábbi évekkel ellentétben nagy kamionokat nem látni a felvonuláson, mindössze három, lufikkal feldíszített platós teherautót lehetett látni a helyszínen.

Szabadabb volt az idei Pride
A menet útvonalának egy részére helyeztek csak ki kordonokat, a mellékutcákat rendőrök, illetve rendőrautók állták el. Ezzel kapcsolatban Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője úgy fogalmazott, a mostani Pride sokkal szabadabb volt, mint az előző években, ami kedvező elmozdulás a jövőre nézve. 

Az Index közvetítése:

16:30 -  A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői elindultak a Kossuth térről hat jármű felvezetésével. Rengetegen vannak, tudósítónk szerint ránézésre tízezres a tömeg, de a szervezők későbbre ígértek látszámbecslést. Az új útvonal a következő: Alkotmány utca >> Bajcsy Zsilinszky út >> József Attila út >> Lánchíd >> Várkert Bazár, Ybl Miklós tér. Kordonok helyett a rendőrség biztosítja az útvonalat. 

Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. A menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kíséri majd a biztonság miatt, de fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.

16:00 - Steiner Kristóf arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pride politikától független, ezért teljesen mindegy, hogy valaki fideszes vagy MSZP-s, ha az egyenjogúságért küzd. Ezután Magyarországon az első Támogató Szülők Csoportjának alapítója, Gyémánt Ágnes lépett a színpadra, aki arról beszélt, hogy az érintett szülőknek is "elő kell bújniuk", hogy példájukkal és tapasztalataikkal segítsék a többieket. "Fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot, amiben mindenki az lehet, aki" - mondta, hozzátéve: az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy "szivárvány családot". 

A Pride mellett áll az ellenzék, kivéve a Jobbik
 A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt - harminhat nagykövetség mellett - az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik ugyanakkor azt közölte, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy "az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek".

 

MTI Fotók: Soós Lajos

MTI Fotók: Soós Lajos

15:50 - Schilling Árpád, szabad népszavazást népszerűsítő rendező, a szabadszavazas.hu oldal létrehozója Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezőjének szavait idézte, aki nyíltan vállalta homoszexualitását a Pride-hét kezdetén. A rendező azzal buzdította a tömeget, hogy álljunk ki az LMBTQ közösség mellett, hogy mindenki szabad és boldog lehessen, és merjék felvállalni magukat. 

Schilling szerint a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert "saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat", a parlamenti képviselők túlnyomó többsége ugyanis szerinte homofób. Az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról - hangsúlyozta.

Új útvonalat jelentettek be
A szervezők nem sokkal a bejelentett rendezvény kezdete előtt módosították az eredetileg tervezett útvonalat, amit azzal indokoltak, hogy nem szeretnének kordonok között vonulni. A rendőrség azt közölte: a szervezők nem határozhatják meg, hogyan hajtsák végre a törvényben előírt feladataikat a közrend és a közbiztonság biztosítása érdekében.
A Budapest Pride 2017 szervezője újabb bejelentést tett szombaton a rendőrségen: amennyiben a rendezvény eredeti útvonalán kordont látnak, úgy attól eltérnek - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján szombaton. Nem sokkal a rendezvény kezdete után a police.hu-n azt közölték: a vonulás új útvonala a Kossuth tértől az Alkotmány utcán keresztül a Bajcsy Zsilinszky, a József Attila úton, majd a Lánchídon át a Várkert Bazárig, azaz az Ybl Miklós térig tart.

Lásd még: Alternatív útvonalat jelentettek be


MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

15:40 - A keresztények a melegekért elnevezésű csoport is kiáll az LMBTQ emberek mellett, az egyik tag az Indexnek azt hangsúlyozta, hogy Isten mindenkit szeret. Steiner Kristóf a színpadon arról beszélt, hogy pár éve még senki nem gondolta volna, hogy a katolikus keresztény Madrid egyszer megrendezi a World Pride-ot. Az Izraelbe költözött tévés/blogger szerint egyszer Budapesten is sor kerülhet a világeseményre, ha nagyon akarjuk.

15:30 - Tudósítónk szerint a Kossuth téren 3 óra után nem sokkal már több ezren gyülekeztek, a kordonon kívül, Nagy Imre szobránál pedig néhány tucat ellentüntető jelent meg, pólóik alapján a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, illetve a Betyársereghez tartoztak. Egyikük karján tetovált horogkeresztet vélt felfedezni munkatársunk. A Vértanúk terénél az MTI tudósítója több ellentüntetőt is látott, akik "szégyen", "Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál", "A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!", valamint "Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!" feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt.

A Kettős Mérce élőben jelentkezett be az ellentüntetők táborából. Az egyik megszólaltatott, hívő részt vevő hiába állította, hogy ő kiáll a vonulók mellett, közölte, hogy a homoszexualitás egy évezredek óta létező betegség.

15:00 - Az ellentüntetőket a rendőrség megpróbálja teljesen elszeparálni a felvonulóktól, akik tudósítónk szerint 10-12-en vannak, és a Kossuth tér túloldalán gyülekeznek. 

14:15 - A 3 órás kezdés előtt háromnegyed órával ismeretlen okból kiküldték a biztonsági ellenőrzésen is átesett embereket a kordonokkal lezárt területről, hogy aztán negyed órával később újra beengedjék őket - jelezte a Népszava tudósítója a Kossuth térről. A Parlament előtti területet már a felvonulás előtt ellepték a rendőrök és a kordonok.

A kordon-vita előzményei

Bár a szervezők korábban azt közölték, lehet, lefújják a Budapest Pride-ot, ha kordonok között kell vonulniuk, a rendőrség mégis hermetikusan elzárja őket - jelentették be még pénteken. A szeparálással megfosztják értelmétől a felvonulást, az ilyen meneteknek ugyanis éppen az az egyik céljuk, hogy bemutassák a társadalomnak: az LMBTQ emberek sokszínűek, őket is egyenlő jogok illetik meg. Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa lapunknak azt mondta: a várostól elzárt, „láthatatlan” menet kevesebb eséllyel tudja felhívni a figyelmet azokra a társadalmi problémákra, amelyekkel a többségitől eltérő nemi identitású és/vagy szexuális irányultságú embereket nap mint nap szembesülnek.

A 21. Budapest Pride felvonulás a Kossuth téren FOTÓ: Molnár Ádám

A 21. Budapest Pride felvonulás a Kossuth téren FOTÓ: Molnár Ádám

A Budapest Pride szóvivője, Karlik Cintina pénteken közölte, alternatív útvonalon, akár kordonbontással vonulnak, mert a rendőrség teljes területzárását túlzónak tartják. A Pride szervezői egyébként már több hete bejelentették: az idén nem kérnek a kordonfolyosóból, és mindent megtesznek, hogy a felvonulók biztonságának garantálása mellett a véleménynyilvánítási és gyülekezési joguk is végre maradéktalanul érvényesülhessen. A TASZ egyetért a szervezőkkel, és támogatják, hogy nem hagyják jogaik csorbítását azzal a hamis indokkal igazolni, hogy a rendőrség őket védi meg.

Lásd még: Ketrecbe zárt Pride