filmfesztivál;Karlovy Vary;A kis kereszteslovag;

2017-07-09 16:52:00

Karlovy Vary - Mindenkit megleptek a fődíjjal

A verseny leggyengébb filmje győzött, a délszláv háborút kibeszélő mű viszont elnyerte a zsűri nagydíját. Magyar alkotást idén nem hívtak meg.

Hazai sikerrel zárult a 52-dik Karlovy Vary-i Nemzetközi filmfesztivál: a cseh-szlovák koprodukcióban készült Little Crusader (A kis kereszteslovag) című produkció nyerte meg a patinás Kristály Glóbuszt és az azzal járó mintegy huszonötezer amerikai dollárt. Európa egyik vezető, régiók egyetlen úgynevezett A-kategóriás (azaz csak premierfilmek versenyezhetnek) fesztiválja ezzel mindenkit meglepett. A Václáv Kadrnka rendező által jegyzett művel kapcsolatban a kritikusok körében konszenzus volt: a dolgozat a mezőny leggyengébb darabja és igen kevesen érezték magukban az elhivatottságot, hogy egyáltalán végigüljék a kézzelfogható történetet totálisan nélkülöző, a középkorban a fiát kereső apa kálváriáját.

A film előzetese:

A rendező, saját bevallása szerint Jaroslav Vrchlický egy versét adaptálta, nincs is ezzel semmi gond, de a mozgóképes verselésben Terrence Malick alkotásai mellett ez felesleges misszió. Még a fesztivál napilapja által felkért nemzetközi kritikus zsűri is a leggyengébb pontszámot adta a műnek a szombati gála előtt megjelenő számban. Így, ha valaki a cseh filmre fogadott a helyi bukmékereknél, könnyen lehet, hogy most új életet kezdhet.

FORRÁS: KARLOVY VARY FILM FESTIVAL

FORRÁS: KARLOVY VARY FILM FESTIVAL

A fődíjra mindenki az orosz Aritmiát várta, Boris Hlebnyikov új rendezését, melyben Oleg, az ifjú harmincas mentőorvos küzd a valósággal és kihűlő házasságával. Azért a zsűri nem ment el teljesen a film mellett, az Oleget alakító Alexander Yatsenko lett a legjobb színész.

Felvetődik a kérdés: mivel a magyar film igen jó szériáját éli – tavaly például Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című kamaradrámája lett a fődíjas –, miért nem szerepeltünk egy művel sem az erősnek még jóindulattal sem nevezhető versenyprogramban. A kérdés költői, mivel Karel Och művészeti igazgató sosem fog minket beavatni ilyen döntésekbe, de talán annyi következetest levonhatunk, hogy épp nem volt megfelelő független magyar produkció. Az utóbbi években magyar versenyművek általában a Magyar Nemzeti Filmalaptól független gyártású produkciók voltak, mint például a már említett Hajdu Szabolcs dráma, vagy Pálfi György Szabadesése. Egyszóval, a milliárdos nagy magyar produkciók minden bizonnyal fennakadtak a rostán.

Visszatérve a versenyhez: a fődíjas cseh „legofilmnél” szimpatikusabb, aktuálisabb és izgalmasabb mű a zsűri nagydíjával (ez tizenötezer dollárt ér) elismert délszláv dráma a Men Don’t Cry (A férfiak nem sírnak). A bosnyák Alen Drljevic története egy csapat férfi drámája, akiket egy hotelben összeeresztenek egy időre, hogy kibeszéljék az ellentéteiket. Hogy ez miért érdekes? Mert a délszláv háborúban ellentétes oldalakon harcoló emberekről van szó. A sebekkel kapcsolatban a tényekre mindenki másképp emlékszik, a kibeszélés egészen erős felütés, amely végül optimista lezárásban fut ki: az alkotók szerint azért mégiscsak van lehetőség a békés együttélésre a kevert vallású és nemzetiségű területeken – elsősorban persze Bosznia-Hercegovinában.

FOTÓ: SZALKAI RÉKA

FOTÓ: SZALKAI RÉKA

A szombat esti záró gála hőse Jeremy Renner amerikai filmcsillag volt, aki a fesztivál igazgatója (az egykoron szintén színész Jíri Bartoska) különdíját kapta. Miért is ne kaphatna ő egy ilyen elismerést, elvégre tényleg a pályája csúcsán van és sztárokra nagy szüksége van a másfélmilliárd forintnak megfelelő büdzsével megrendezett, nem állami fenntartású rendezvénynek. A média érdeklődését mindig a sztárok garantálják, ennek nagyon örülnek a szponzorok, így a show mehet tovább a maga útján. A fődíjjal kapcsolatos anomáliára pedig holnap már úgysem fog senki sem emlékezni.

Szavak helyett tettek
Jeremy Renner a Wind River című, indián rezervátumban játszódó thriller (augusztusban a magyar mozikban is látható lesz) miatt érkezett elsősorban Karlovy Vary-ba. A film premierje után tartott nyilvános beszélgetésen többen megkérdezték a színészt, hogy mit gondol arról, hogy Donald Trump a dakota olajvezeték mellé állt, de Renner csak annyit reagált, hogy politikai ügyekben nem áll módjában nyilatkozni. Amikor visszakérdeztek, hogy miért, így felelt: nem a szavak, a tettek a fontosak. A film, amelyet most láttak épp, egy politikai szempontból is érdekfeszítő mű. Valóban, a Wind River arra hívja fel a figyelmet, hogy az indián rezervátumokban történt bűntényeket senki sem tartja nyilván az Egyesült Államokban.