USA;elnökválasztás;Hillary Clinton;Donald Trump;

2017-07-10 11:07:00

Trump fiát is beidézik

Bár Donald Trump szeretné lezárni az orosz választási beavatkozás ügyét, kiderült, hogy fia is tárgyalt egy Kreml-közeli ügyvéddel.

A The New York Times hétfőn – három fehér házi tanácsadó és két másik forrás alapján - azt jelentette, hogy Trump legidősebb fia, a 39 éves Donald junior azért találkozott tavaly a Kremlhez közelálló orosz ügyvéddel, mivel a hölgy Hillary Clintonra vonatkozó, leleplező információ átadását igérte neki. Trump fia közleményben ismerte el, hogy találkozott Natalia Veszelnyitszkajával, de mint közölte, semmiféle érdemleges információt nem kapott tőle. A Trump-toronyban lezajlott találkozón az elnök veje, Jared Kushner, s a később orosz-ukrán kapcsolatai miatt menesztett kampányfőnök, Paul Manafort is jelen volt.

Az orosz ügyvédnővel a tárgyalás 2016. június 9-én történt, két héttel azután, hogy Trump lett a republikánusok hivatalos elnökjelöltje. A találkozón az ügyvéd azt állította, tudomása van arról, hogy orosz anyagi támogatást kap a Demokrata Párt és Clinton kampánya, de az állítás ifjabb Donald szerint „homályos, zavaros és értelmetlen” volt. Az ügyvéd gyorsan témát is váltott, az orosz szankcióktól és az orosz gyerekek örökbefogadásának amerikai tilalmáról kezdett beszélni. „Világossá vált számomra, hogy az utóbbi volt a találkozó igazi témája, a választásra vonatkozó értesüléseket csak ürügyként használta az ügyvéd” – közölte Trump junior. Amikor a lap hírére reagálva szombaton először erősítette meg a találkozó tényét, Trump fia még azt mondta, csupán az örökbefogadások ügye volt a téma. Vasárnapra elismerte, hogy egy ismerős révén azért találkoztak, mert Clintonra nézve terhelő értesüléseket remélt az orosz ügyvédtől. Úgy tudni, egy brit bulvárújságíró, Rob Goldstone hozta össze a találkozót.

Trump jogi csapata szerint az elnök – akkori elnökjelölt – nem tudott a találkozóról, s nem is vett részt rajta. Kushner és Manafort még nem reagált a hírre. Reince Priebus, a Fehér Ház személyzeti főnöke szerint "jelentéktelen" találkozóról volt szó.

Csakhogy mindeddig ez a legközvetlenebb bizonyíték arra nézve, hogy orosz részről próbálkoztak Trump oldalán beavatkozni a választási kampányba. Az elnök fia korábban több interjúban is tagadta, hogy oroszokkal kampányügyekről tárgyalt volna, az ezzel kapcsolatos állításokat „hazugságnak” minősítette. Trump maga is számos alkalommal kategorikusan cáfolt mindenféle kapcsolatfelvételt.

Amerikai és orosz részről ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy pontosan mi is hangzott el az orosz beavatkozásról a Trump-Putyin találkozón, s az amerikai elnök valóban olyan erélyesen kérte-e számon orosz kollégáján a hackertámadásokat, mint ahogyan állítja. Trump utólag küldött Twitter-üzenetei azt mutatják, szeretné lezárni az egész ügyet. Az FBI, a különleges ügyész és a washingtoni kongresszus több bizottsága is vizsgálódik azonban, s a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata rangidős tagja, Adam Schiff már jelezte is, hogy Trump fiát, vejét és Paul Manafortot is meg fogják hallgatni az ügyvédnővel folytatott megbeszélésről.

Republikánus szenátorok is élesen bírálták Donald Trumpot, amiért elfogadta az orosz elnök cáfolatát, sőt, kiberbiztonsági együttműködésről állapodott meg Vlagyimir Putyinnal. Washingtonba hazatérve Trump kénytelen volt maga cáfolni, hogy ilyen kooperáció jelen körülmények között nem lehetséges. Marco Rubio floridai szenátor, volt elnökaspiráns szerint Putyinnal kíberbiztonsági partnerségről tárgyalni ahhoz hasonlatos, mintha Aszad szír elnökkel állapodna meg Trump a vegyi fegyverekkel kapcsolatos együttműködésről.