tőzsde;BUX;BÉT;

2017-07-19 19:59:00

Csak az OTP tudott erősödni a tőzsdén

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,94 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 35 789,28 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni az előző napi záráshoz képest.

A BUX enyhe csökkenéssel nyitott szerdán, majd délelőtt a Richternek köszönhetően erősödött, de később a magyar gyógyszerpapír is elveszítette lendületét, és végül eséssel fejezte be a napot. A Richter reggeli bejelentése szerint az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki a társaság új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagila gyógyszerre (cariprazine), amely az Európai Unió összes tagállamára érvényes.

A nyugat-európai és a régiós indexek túlnyomórészt pluszban zártak, például a londoni index 0,5 százalékkal, a párizsi 0,7 százalékkal, a frankfurti pedig 0,2 százalékkal emelkedett. A New York-i értéktőzsde irányadó mutatói vegyesen nyitottak.

A Mol 200 forinttal, 0,92 százalékkal 21 620 forintra gyengült, 991,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 29 forinttal, 0,30 százalékkal 9619 forintra erősödtek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 473 forintot ért, forgalma 116,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,44 százalékkal 6720 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2740,54 ponton zárt szerdán, ez 72,36 pontos, 2,57 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.