tüntetés;online fizetés;BKK;hekker;BKK-botrány;

2017-07-24 22:29:00

BKK-tüntetés - "A hatalomnak ma nincsenek korlátai"

A szakadó eső ellenére 250-300 tiltakozó gyűlt össze a Rumbach Sebestyén utca sarkán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)  ügyfélszolgálata elé, hogy tiltakozzon a cég elektronikus jegyvásárlási rendszerének hibáit megmutató fiatalember meghurcolása ellen.

Az akciót az Occupyoktogonbázis nevű csoport szervezte. A rendezvényen felolvasták a magát felfedni nem akaró, eljárás alá vont diák nyilatkozatát, melyben az ismeretlen fiú megköszönte az eddigi támogatást, ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem kívánja a nevét felfedni a későbbiekben sem, mert félti a magánéletét az eljárás miatt.

A rendezvényen felszólalt Fülöp Tamás IT szakértő, aki úgy látja, ha egy valódi profi cégnél hibát találnak, ott fizetnek a felfedezőnek és nem feljelentik a hiba megtalálóját. Nehéz-Posony Márton felszólalásában hangsúlyozta, hogy ami a diákkal történt, az összefügg a mostani rendszer lényegével. Ez a rendszer nem tűr kritikát, ebben alattvalók vannak, ahol egy állami cég nem szolgáltat, hanem kegyet gyakorol – jelentette ki az ügyvéd. Mivel pedig ennek a hatalomnak ma nincsenek korlátai, bárki bármikor járhat úgy, mint ez a fiatal.

Békés Gáspár a Független Diákparlament szóvivője a Mátrix című film hasonlatával érvelt, amikor emlékeztetett, ott is egy olyan rendszer alakult ki, amely élősködött a benne lévőkön. Itt  bárki bármikor ellenséggé válhat, mert magát  a rendszert a közös ellenségkép tartja össze – mondta. A tüntetés végén az egyik szervező Horváth Kertész Balázs arra hívta fel a jelenlévőket, hogy közösen találják ki, mi legyen a következő akciójuk. Vágó Gábor volt LMP-s képviselő arra kérte a újságírókat, hogy egy közös fórum keretében fogalmazzák meg a tüntetők közös nyilatkozatát. A szervezők nevében elhangzott, hogy céljaik közt szerepel a hazai tüntetési kultúra megváltoztatása is.