Műsormagazin;Jazz;jazzfesztivál;Hot Jazz Band;Ittzés Tamás;Jazzfőváros;Bohém Ragtime Band;Paloznaki Jazzpiknik;

2017-07-27 07:47:00

Jazzvigadalom két helyszínen

Augusztus első napjaiban Kecskeméten és a Balatonfüredhez közeli Paloznakon is nemzetközi jazzfesztivált rendeznek. A két programsorozat arculata, tematikája, az elhangzó zenék stílusa azonban gyökeresen eltér egymástól – ez is jelzi, hogy a jazz egyre inkább gyűjtőfogalom, s már nem nevezhető egységes műfajnak. A kecskeméti Jazzfőváros keretében – mint Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Band vezetője, a fesztivál főszervezője elmondta – négy napon át, öt színpadon több mint hetven koncertet rendeznek, amelyeken tizenöt ország százötven muzsikusa szórakoztatja a közönséget, elsősorban a tradicionális műfajokban.

Fellép Mimi Blais kanadai ragtime-zongorista, a svájci Marco Marchi & The Mojo Workers, a világ egyik legjobb bendzsósának tartott japán Ken Aoki, valamint a Kossuth-díjas Hot Jazz Band is. A Paloznaki Jazzpiknik ezzel szemben a könnyed smooth jazz, a soul és a funky seregszemléje lesz a szőlőhegyen – olyan sztárfellépőkkel, mint a Kool and the Gang, az Incognito, a Matt Bianco vagy Mario Biondi, az Európa-szerte kedvelt olasz énekes. A húsz koncerten a hazai mezőnyt többek között a Group ’n’ Swing, a Random Trip csapata, a Sárik Péter Trió és Berki Tamás, Jónás Vera és a Kéknyúl, illetve a Peet Project képviseli. A koncertekhez Kecskeméten és Paloznakon is gyerek- és családi programok, gasztronómiai rendezvények csatlakoznak.

Infó:

Jazzfőváros Fesztivál – Kecskemét, Domb Beach, augusztus 3-6.

Paloznaki Piknik – Paloznak, szőlőhegy, augusztus 3-5.