Macron és Orbán nem lesznek barátok

Líbia Emmanuel Macron, Franciaország 39 éves államfője sem akar gazdasági bevándorlókat országában. Azt viszont tudja, európai katonákat vezényelni a Szaharába több mint bűn: hiba lenne.

Amíg Líbiában nem sikerül stabilitást biztosító, egyáltalán az ország teljes területét uralni képes államhatalmat létrehozni, addig az Európába irányuló menekültáradat feltartóztathatatlan marad. Ezzel minden felelős európai uniós döntéshozó tisztában van, voltak is erre irányuló törekvések, de kézzelfogható eredmény mindmáig nem született. Az Unió adna is anyagi segítséget a líbiai kormányzatnak, mint teszi azt a menekülteket milliószám befogadó és helyben tartó Törökországnak, csakhogy Moammar Kadhafi 2011-es megbuktatása óta az országban összeomlott az államhatalom, 2014 óta mikor két, mikor három kormánya van párhuzamosan az országnak, s nyilván ugyanannyi, egymással háborúzó hadserege is, nem beszélve a helyi kiskirályokról, kisebb-nagyobb területeket uraló törzsi vezetőkről és milíciákról.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tavaly azzal döbbentette meg a világot, hogy egy líbiai menekültváros létrehozását javasolta és azt, hogy „felügyelet alá kellene vonni a líbiai partszakaszt”, idén, az olaszországi menekültválság okozta unión belüli feszültségek nyomán újra felmelegítette ötletét, kijelentve, európai katonákat kell küldeni mindenekelőtt Líbia déli és északi határaihoz az afrikai gazdasági migránsok feltartóztatására. A javaslattal nemcsak az a baj, hogy fittyet hány a nemzetközi jogra, hiszen egy szuverén országba javasol idegen katonai beavatkozást. A megvalósítás mikéntjének részletei sem érdektelenek, mert egyelőre olyan alapkérdésekre sem tért ki a miniszterelnök, mint például, hogy mely ország katonáit (mert azt nem feltételezzük, hogy a magyar katonák életét kockáztatná) vezényelné a Szaharába, ahová a Római Birodalomtól kezdve minden hadsereg ódzkodott bevonulni.

Emmanuel Macron a héten kezdeményezőkészségből és diplomáciából épp Líbia kapcsán adott leckét mind az Unió vezetésének, mind a magyar miniszterelnöknek. Kétségtelen, az európai menekülthullám megfékezésében Líbia kulcskérdés, azonban remény sincs arra, hogy kontrollálható országgá válik, olyan állammá, ahol akár külső anyagi, akár katonai segítséggel kezelni lehetne a menekültválságot. Líbia egyelőre nem megoldás, hanem a probléma része.

Macron a Párizs melletti Saint Cloudban ült le külön-külön tárgyalni Líbia névleges, a nemzetközi közösség által elismert, nemzetközi diplomáciai segítséggel 2016-ban létrehozott, de a tényleges hatalmat átvenni nem tudó egységkormány miniszterelnökével, Fajez el-Szarrazszsal és a keleti országrész tényleges urával, a terrorcsoportok elleni harcban komoly érdemeket szerzett Kalifa Haftár tábornokkal, akinek a törzsi milíciák egy részét és egy szalafista csoportot is sikerült maga mögé állítania. Macron, aki többször elmondta, nem kíván gazdasági menekülteket fogadni Franciaországban, láthatóan azzal is tisztában van, hogy a líbiai államhatalom helyreállítása nélkül külső katonai segítséggel is megállíthatatlan a líbiai központú embercsempészet, amely előbb-utóbb nem csak Olaszország és Görögország életét keseríti meg.

Az ifjú francia államfő közvetítésének köszönhetően Szarazs és Haftar fegyverszünetet kötött (kérdés persze, hogy meddig tart majd) és megállapodott abban, hogy tovább küzdenek az iszlamista terrorizmus ellen, illetve, hogy elnöki és parlamenti választásokat rendeznek Líbiában, amint ezt a biztonsági helyzet megengedi, legkésőbb 2019 tavaszán. Vállalták, hogy egy szuverén, polgári és demokratikus Líbiát hoznak létre, tiszteletben tartják a hatalmi ágak szétválasztását és az emberi jogokat. Közös nyilatkozatukban kiemelték, hogy a líbiai válság kizárólag politikai úton rendezhető a nemzeti megbékélés folyamatának keretében. Vállalták a nekik alárendelt katonai és biztonsági erők egyesítését, amely majd „lehetővé teszi a terrorellenes harcban való koordinációt, a határok védelmét, a szervezett bűnözői hálózatok elleni fellépést, amelyek a líbiai állapotokat saját céljaikra akarják kihasználni, destabilizálva a Földközi-tenger középső medencéjét”.

Más nemzetközi szereplők egyelőre nem reagáltak sem a francia kezdeményezés, sem a két líbiai vezető megállapodása kapcsán. nem véletlenül. Első, Abud Dhabiban idén májusban létrejött találkozásuk eredménytelenül zárult, épp annak köszönhetően, hogy a nemzetközi szereplők, akárcsak a szíriai háborúban szemben álló felek esetében, nem annyira a közös, kompromisszumos megoldást, mintsem a saját támogatott, így a saját érdek győzelmét részesítik előnyben.

A nyugat (az Egyesült Államok és az EU) támogatottja a külső segítséggel mesterségesen létrehozott egységkormány feje, Fajez al-Szarazs. Ő a világi állam, a demokratikus választások híve, míg Haftar tábornok mögött állnak az Öböl-menti szunnita olajkirályságok (vallási diktatúrák) valamint Oroszország, ő maga pedig inkább a katonai diktatúra és az erős iszlám köztársaság híve, mintsem a demokratikus jogállamé. Amint Macron fogalmazott, Szarazsnál a politikai, Haftarnál a katonai legitimitás. Ha e két egymásnak élesen ellentmondó elképzelésből a francia elnöknek sikerül közös nevezőt kicsikarnia, akkor talán a földközi-tengeri embercsempészetnek és emberi tragédiák sorának is véget lehet vetni. Líbiát nem szállhatja meg katonailag az Európai Unió, de egy legitim líbiai kormány hadseregét viszont már támogathatja (persze csak a 2011 óta hatályos fegyverembargó feloldása után) abban, hogy biztosítsa az ország határait, véget vessen annak a káosznak, amely az embercsempészet központjává tette Líbiát.

Róma segítségét kérte Szarázs

A párizsi találkozóról egyenesen Rómába ment Fájez el-Szarázs, ahol azt kérte, Róma küldjön hajókat a líbiai vizekre, így segítve Tripolit az embercsempészet elleni harcban. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök közölte, a lehetőségeket az olasz hatóságokkal és a parlamenttel egyaránt meg kell tárgyalnia.

Róma számára a legégetőbb a líbiai válság kezelése. Az EU tagországok július 25-én állapodtak meg az embercsempészet elleni uniós művelet meghosszabbításában. Az Európai Bizottság további 100 millió eurót ígért az olaszoknak a menekültválság kezelésére, Görögországnak pedig 27-én 209 milliót ajánlott fel. A Földközi-tengeren át érkező menekülthullám két legfőbb célországa, Olaszország és Görögország évek óta folyamatosan kéri a nemzetközi segítséget a helyzet kezelésére. A tavaly novemberben létrehozott uniós tengeri őrség, a havi 3 millió eurós költségvetésből dolgozó Triton tengeri őrség nem elég ahhoz, hogy meggátolja a Fekete-tengeren zajló, Líbiából az EU e két országába irányuló embercsempészetet.